|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 144 találat | lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 ... 121-144 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Iorga, Nicolae 2006. december 20.Salat Levente politológus, egyetemi tanár irányításával magyar történészekből álló kutatócsoport is részt vett a kommunizmus bűncselekményeit és visszaéléseit vizsgáló elnöki bizottságban. A mintegy 660 oldalas jelentésben 22 oldal jutott a romániai magyar közösség számára, a tanulmány viszonylag tömör formában foglalja össze az 1945 és 1989 közötti történéseket. A kisebbségi fejezet kitér, többek között, a Bolyai Egyetem felszámolására, elemzi a Maros Magyar Autonóm Tartomány létrejöttének körülményeit, az 1956-os események romániai következményeit és az azokkal kapcsolatos megtorlásokat, és említést tesz a csángó-kérdésről. Salat Levente nagy eredménynek tartja, hogy a jelentés elkészült. Szintén fontos fejlemény, hogy azt az államfő elfogadta, és a jelentést a román állam hivatalos dokumentumává nyilvánította. Nem az ideológiát magát kell elítélni, hiszen fölötte már ítélkezett a történelem azáltal, hogy a kommunista eszmékre alapozott politikai rendszerek sorra összeomlottak. Ugyanakkor nem mondható ki ítélet azon jóhiszemű emberek felett sem, akik annak idején hittek ebben az ideológiában. Nem lehet elítélni azokat a párttagokat sem, akiknek a számlájára semmiféle bűnt nem írható. Amit el lehet ítélni, az maga a politikai rendszer, illetve azok a szervek, amelyek a diktatúrát fenntartották – a Román Kommunista Párt legfőbb vezetése és a Szekuritáté –, valamint a politikai elit, amely minden legitimitást nélkülözve uralta a társadalmat. A munka során az igazán fontos, dokumentumokhoz nem tudtak hozzáférni, például a Statisztikai Hivatal, vagy a Párttörténeti Intézet levéltárához. Nem sikerült képet alkotniuk a legfelsőbb pártvezetés döntéshozatali mechanizmusairól az 1980-as években, és a Szekuritáté iratanyagába csak korlátozott körülmények között tudtak betekinteni. Nem maradt idő azoknak a dokumentumoknak az alapos feldolgozására, amelyekhez hozzá lehetett férni. Ezért nem tekintik a munkát lezártnak. A Tismaneanu-jelentést várhatóan egy éven belül nyomdai kiadásra előkészítik, valószínű, hogy az újdonságok legalább függelék formájában bekerülnek majd a kiadandó munkába. A munkaközösség tagjaival majd számba veszik a romániai kommunizmus magyar kisebbség szempontjából érdekesebb aspektusait, és ezeket feldolgozzák. A magyarságról szóló fejezet látványos újdonságokat nem hozott. A jelentésnek köszönhetően a román közvélemény könnyebben és jobban megértheti majd, hogy honnan erednek azok a célok, amelyeket az erdélyi magyarság újra és újra kitűz maga elé. Vladimir Tismaneanu kérte fel Salat Leventét, hogy vegyen részt a bizottságban. Salat nem történész, csak azzal a feltétellel vállalta el a munkát, ha létrehozhat egy történészekből álló kutatócsoportot. Ezt a feltételt Tismanenau elfogadta, és Salat hat fiatalt keresett meg, akik elfogadták a meghívást: Novák Csaba Zoltán, a Nicolae Iorga Intézet munkatársa, Olti Ágoston, az ELTE doktorandusza, Stefano Bottoni, a bolognai egyetem oktatója, Nagy-Mihály Zoltán, az EME munkatársa, Lázok Klára, a Sapientia Egyetem oktatója és László Márton, a Teleki Téka munkatársa. Első körben mind a hatukat elfogadták, a levéltári akkreditáció előkészítésekor azonban kiderült, hogy csak három személy számára tudják biztosítani a belépőket. Így a hat kutatóból önkéntes alapon végül Novák Zoltán, Stefano Bottoni és Olti Ágoston voltak azok, akik a levéltározást, illetve az ezzel együtt járó huzamosabb bukaresti tartózkodást vállalták. A másik három kolléga a helyi levéltárakban kutatott. Az államfő tisztelettel adózott Márton Áron püspök emléke előtt, továbbá azon disszidensek előtt is, akik bátor kiállással vállalták a rendszerrel való szembefordulás kockázatait. Itt több román ellenálló között Barabás Ferenc, Barabás Márton Piroska, Barabás János, Borbély Ernő, Búzás László, Cs. Gyimesi Éva, Molnár Gusztáv és Tőkés László neve szerepel. A bizottság semmiképpen sem vádiratot próbál elkészíteni. Basescu elnök joggal gondolta azt, hogy szükség van erre a szimbolikus gesztusra az EU-s csatlakozás előtt. Az erdélyi magyarságról szóló rész összefoglalja azokat a fontosabb adottságokat, amelyek a romániai magyar közösséget 1944 őszén jellemezték. A politikai szervezettség tekintetében az erdélyi magyarságra belső pluralizmus volt jellemző, amely a közösség egészét teljes értékű párhuzamos társadalom rangjára emelte. A kommunista párt egyeduralma, illetve az azzal együttműködő kisebbségi szervezetek és vezetők ténykedése ezeknek a pozícióknak az elvesztését eredményezték, továbbá a kisebbségi társadalom és intézményrendszer fokozatos leépülését. A kisebbségi fejezet kitér ezen kívül a Bolyai Egyetem felszámolásának a kérdésére, elemzi a Maros Magyar Autonóm Tartomány létrejöttének körülményeit és következményeit, az 1956-os események romániai következményeit, illetve az azokkal kapcsolatos megtorlásokat, és említést tesz a csángó kérdésről. /Papp Annamária: Beszélgetés Salat Levente politológussal, a Tismanenau-bizottság tagjával. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 20./2007. január 22.Az bizonyulhat helyesnek és törvényesnek, ami a politika erős embereinek az érdekeivel egybevág. Továbbra is érvényes Nicolae Iorga tétele, miszerint az igazság az, ami a nemzet érdekeinek megfelel. Olyan kispolgári ostobaságokkal mint lelkiismeret, igazság, tisztesség felvilágosult posztmodern korunkban csak a dilettánsok rontják politikai esélyeiket. /Bíró Béla: A politika „erkölcse”. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 22./2007. február 6.Mintegy nyolcszáz éve élnek magyarok a Tatros, a Szeret és a Szalánc mentén. A völgyben fekvő települések lakói közül több ezren vallják magukat katolikusnak. A Bákó megyei, Slanic Moldovaként ismert Szaláncfürdőn anyanyelvükként ma is sokan a magyart jelölik meg, de román nemzetiségűeknek vallják magukat. Egymás között leginkább románul beszélnek, de magyarul is tudnak – ez a kevert identitástudat jellemzi a völgy lakóit. Szervezett formában egyelőre nem oktatják a magyar nyelvet ebben a térségben. A mindenkori hatóságok gondoskodtak arról, hogy a csángó témában járatlanokban fel se merüljön, hogy a tatrosmenti Aknavásárról (Tîrgu Ocna) az üdülőtelephez vezető közel 20 kilométeres útszakasz mentén elterülő helységekben, köztük a Szlanikfürdő vagy Szaláncfürdő néven emlegetett üdülővárosban ma is élnek magyarul beszélő római katolikusok. Nicolae Iorga szerint a magyarok már a 13. század elejétől jelen voltak a Tatros, a Szeret és a Szalánc mentén. Átvették a románok viseletét, szokásait és viselkedésmódját, de „megőrizték székely nyelvüket és törvényeiket. ”Az aknavásári leágazás utáni első településen, Templomfalván az 1811 lakóból csaknem 1783 vallja magát római katolikusnak. A legtöbben értenek magyarul, de nem beszélik a nyelvet. A következő faluban, Cserdákon az 1571 lakosból már csak 559-en katolikusok. A legkevesebb katolikust Szaláncfürdőn tartják nyilván, itt a lakosságnak csupán egynegyede vallja magát e felekezethez tartozónak. A népszámlálások alkalmával a völgy lakóinak nagy többsége elismerte, hogy ősei magyarok voltak, anyanyelvként is a magyart jelölte meg, de román nemzetiségűnek vallotta magát. A Szalánc völgyében egyetlen településen sem oktatják a magyar nyelvet. /Szucher Ervin: A megrekedt idő foglyai. = Krónika (Kolozsvár), febr. 6./2007. március 21.A Maros megyei tanács honlapján magyar fordításban (www.cjmures. ro/HU/istoric. htm) is olvasható Marosvásárhely vázlatos története. A fordítás nagyon rossz, magyartalan, amikor a városban számos fiatal és magyarul író- olvasó és kutató történész, író, szerkesztő őslakos található. Olvasható a honlapon, hogy „a régészet igazolta a társadalmi-kulturális szerkezetek teljes folytonosságát a régi és ősrégi korokban”. „A X–IX. századokban a területet (Maros megyét) belefoglalták a Gelu Romanu által vezetett politikai alakulatba és utána a Gyuláéba”. Valójában Gelu – bármennyire is kapott nemzeti jelzőt –, nem létezett, ő Anonymus találmánya, a gyulák pedig a magyar király alattvalói/helyettesei voltak és semmiféle államot nem alapítottak. Már 1493-tól Marosvásárhely Tg. -Mures municípiumban jegyzik az első céheket. Tehát a település még jóformán létre sem jött, máris Tg. -Mures és municípium volt… Miért kellett Bethlen Gábornak is 1616-ban municípiummá emelni azt, ami már az, sőt a honlap szerint a Tg. -Mures elnevezés is ősi, holott az majd csak Nicolae Iorgának fog eszébe jutni 1918 végén, amikor a Románia ölébe hullott országrész ezernyi települését el kellett románul nevezni. Bernády György polgármestert nem említette az összefoglaló. A város első okirati említése 1332-ből Sacerdos de Novoforo névvel történik (=Vásárhelyi pap). Szerepel még a honlapon a Toldalagi gáz, a teleki Könyvtár épülete (kis t-vel) és a Közigazgatási palota. /(Sebestyén): Mi újság történelmünkben? = Népújság (Marosvásárhely), márc. 21./ Megjegyzés: A város 1332-es említése helyesen: Novum Forum Siculorum.2007. április 4.Fülöp Sándor a Szabadságban korábban (febr. 24.) ismét szóvá tette, hogy „I. Mátyás magyar király” román „fordítása” nagy tudatlanságot tükröz. Egyrészt a Mátyás név románul Matia (és nem Matei, ami magyarul Máté), másrészt a királyok megnevezésében csak keresztnevük szerepel. Ily módon Mátyás király neve románul Matia I., regele Ungariei, nem pedig Matei Corvin. Azonban hiába jelennek meg ezek a cikkek. Hivatalosan véleményezni kellene ezeknek az emléktábláknak a szövegét, talán a Román Akadémiának. A táblák szövegének összeállítás, helyesbítése nem jelentene gondot, hiszen nagy tudású szakemberek vannak, mint például Asztalos Lajos vagy Gaál György. A felterjesztők talán a Babes–Bolyai Tudományegyetem történészei lehetnének, esetleg a helyi RMDSZ. A cikkíró emlékeztetett, a Mátyás király-szobron elhelyezett Nicolae Iorga szöveg több tévedést is tartalmaz. Stefan cel Mare kevéssel Baia-i nyert csatája után Mátyás királynak hűbéri hűségesküt tett. A cikkíró kitért arra, hogy Gaál Gábor (emléktáblája a Kossuth Lajos utcában) fizetését a Szovjetuniótól, 1933-tól a Kominterntől kapta: ezt feltétlen engedelmességgel kellett meghálálnia. Ezt a szerepet 1945 után átvette az RKP. Minden „engedelmessége” ellenére, trónja épp úgy ingott bizonyos időben, mint 1938-ban Kun Béla feje Moszkvában. /Nagy L. György: A funári emléktáblák megmaradnak? = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 4./2007. április 21.A rendszerváltás előtti, majd utáni magyar-román történészi tanácskozások, összejövetelek révén nem születtek tudományosan is használható eredmények. Ezt próbálta kiküszöbölni az évek óta Arad megyében ásatásokat végző dr. Adrian Andrei Rusu, a kolozsvári Régészeti és Történelmi Intézet történésze, aki azt javasolta: szigorúan körülírt tematikájú tudományos ülésszakok rendezésével – amelyek anyagát kötetbe is lehet rendezni – sokkal hatékonyabb munkát lehetne végezni. Így került sor 2005. október 21–23-án Lippán A XIII. század a románok lakta területeken című tudományos ülésszakra. A résztvevők – köztük Serban Papacostea, a romániai középkorkutatás vezető személyisége, valamint több tanítványa a bukaresti Nicolae Iorga Intézetből, Zsoldos Attila, a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének munkatársa és Szakács Béla Zsolt, a budapesti Közép-Európai Egyetem kutatója, a Pázmány Péter Római Katolikus Egyetem tanára – egy varázslatos századba vetették magukat – állította az ötletgazda Rusu professzor, az ülésszak anyagát összefoglaló kötet /Secolul al XIII-lea pe meleagurile locuite de catre Romani/ április 20-án történt bemutatóján. A bemutatón megjelent Roos Márton temesvári római katolikus megyés püspök is. Az aradi példa követőkre talált, a lippaihoz hasonló, jól körülhatárolt témakörű történésztanácskozásra a jövő héten Besztercén kerül sor. /(Kiss): Román és magyar kutatók a XIII. századról. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 21./2007. május 31.Garda Dezső nem ért egyet azzal, hogy Gyergyószentmiklós várossá nyilvánításának századik évfordulóját ünnepeljék, mert jóval korábban történt a várossá avatás. A százéves évfordulót és megünneplését Minier Gábor tanácsos fogalmazta meg. A történész-konferencia megszervezését vállalta Gazda Dezső. Az idei történész-konferenciára is az Eötvös Loránd Tudományegyetem előadótanárait, a Budapesti Történeti Intézet nemzetközileg elismert kutatóit hívta meg, de itt lesz Balogh Judit a Miskolci Tudományegyetemről, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemről pedig Rüsz Fogarasi Enikő. Az előadók között lesz továbbá Egyed Ákos akadémikus, az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnöke, valamint Demény Lajos akadémikus, a Bukaresti Nicolae Iorga Történeti Intézet főkutatója, Pál Antal Sándor marosvásárhelyi nyugalmazott levéltáros is, továbbá bemutatkozik két fiatal történész is, Csergő Tibor múzeumigazgató és Magyari Levente. Csukovics Enikő a középkori magyar városfejlődést, Tringli István pedig a piac és a vásár jelentőségét fogja bemutatni a középkori Magyarországon. Horn Ildikó Rákóczi Zsigmond fejedelemnek az életét fogja ismertetni. /Dr. B. Garda Dezső, országgyűlési képviselő: Nemzetközi Történész-konferencia Gyergyószentmiklós történeti évfordulói tiszteletére. = Gyergyói Kisújság (Gyergyószentmiklós), máj. 31. – 22. sz. /2007. július 9.A románok csak 1989 után kezdtek beszélni arról, hogy élnek románok az ország határain túl is. A kommunista román vezetés axiómaként kezelte azt a tételt, hogy a kisebbségek kérdését szigorúan belügynek kell nyilvánítani. Ennek az volt az ára, hogy Románia sem tette szóvá, mi történik más országok román ajkú polgáraival. Románia – nyilvánvalóan a magyar példa alapján – létrehozta a „határon túli románokkal” foglalkozó intézményeit. Mindamellett a román politikai és tudományos elit továbbra is késlekedik a jelenség értelmezésével: nem történt meg nemzet és állam, kulturális és politikai közösség fogalmának az új viszonyokat tükröző értelmezése. „Románia olyan ország, amelynek határai mentén körös-körül románok élnek. ” A mondat a román történésztől, Nicolae Iorgától származik. /Horváth Andor: Összrománság. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 9./2007. augusztus 18.A román politikusok már rég megszokták a „gárdákat”. A két világháború között működő Vasgárda (másik nevén Mihály Arkangyal Légiója vagy egyszerűen Legionárius Mozgalom) 1939-ben meggyilkolta az ország akkori kormányfőjét, Armand Calinescut, majd egy évvel később a legnagyobbnak tartott román történészt, Nicolae Iorgát is, aki 1931–1932 között szintén Románia miniszterelnöke volt. A kommunizmus idején betiltott Legionárius Mozgalmat egykori tagjai 1989 után újraszervezték, és rövid időn belül nagyszámú fiatal is belépett a szélsőjobboldali szervezeteikbe. A legionáriusok mindmáig legálisan működnek. Egyik legaktívabb szervezetük az Új Jobboldal (Noua Dreapta), amelynek jelvénye a horogkeresztre emlékeztető kelta kereszt, s amely nyíltan idegengyűlölő, homofób, antiszemita, NATO- és EU-ellenes. Ez a szervezet néhány évvel ezelőtt megalapította saját „gárdáját”, amelynek neonáci programja természetesen a Vasgárdáéból merített, s amelynek fekete egyenruháit az Új Jobboldal számos félkatonai táborában vagy „polgári” akciója során az ország sok városának utcáin látni lehet. Tibori Szabó Zoltán, a lap munkatársa szerint a román Új Jobboldal programja és ideológiája alig különbözik a hasonszőrű erdélyi magyar szervezetekétől (Erdélyi Magyar Ifjak – EMI). A Romániából már többször évekre kitiltott Eva Maria Barki asszony tömi a fiatal EMI-sek fejét olyan gondolatokkal, amelyek esetleges következményeit neki kell majd a legkevésbé végigszenvednie. Az ügyvédnő szerint az önrendelkezés kivívásához radikális magatartásra van szükség. /Tibori Szabó Zoltán: Dühöngő gárdák. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 18./2007. október 2.Százöt évvel ezelőtt, 1902 októberében avatták fel Kolozsvár főterén Fadrusz János leghíresebb alkotását, a Mátyás szoborcsoportot. A Trianont követő román hatalomátvétel után előbb a talapzatát díszítő magyar címert távolították el, majd 1932-ben Nicolae Iorga idézetet helyeztek el a talapzaton: „A csatában győzedelmes volt, csak saját nemzetétől szenvedett vereséget Baiánál, mikor a győzhetetlen Moldva ellen indult. ” A szöveg Mátyás etnikai eredetét és Stefan cel Mare ellen vezetett sikertelen hadjáratát foglalta közös ideologikus értelmezésbe. 1940-ben, Észak-Erdély visszatérése után visszaállították a szobor 1902-es állapotát, majd a szovjet hatóságok 1945-ben a magyar Mátyás király feliratot az etnikailag semleges, latin nyelvű megfelelőjére (Mathias rexre) cserélték. Gheorghe Funar Kolozsvár volt polgármestere 1992. december 1-jén, az egyesülés ünnepén visszahelyeztette az 1932-es táblát, amely azóta sem került le a talapzatról. Az elmúlt években a város egyik legfontosabb szimbólumának számító műalkotás és talapzatának állapota súlyosan leromlott. A felújításra vonatkozó versenytárgyalást tavasszal írja ki Kolozsvár polgármesteri hivatala. /S. B. : Százöt éves a Mátyás-szobor. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 2./2007. október 19.Marosvásárhelyen a Dózsa György utcai, jelenleg 2-es iskola folyosóin nagyrészt román vonatkozású történelmi eseményekről és személyiségekről lehet olvasni. Kiírták Nicolae Iorga-idézetet: Ardealul nu mai e Ardeal, ci Romania. Magyarul: Erdély már nem Erdély, hanem Románia. Laslo Ioan tanár szerint ez nem sértő. „A magyar gyerekeket miért zavarja az a tény, hogy Erdély már nem Erdély, hanem Románia?”- kérdezte. A főbejárat melletti márványtáblán áll: „Ezt az épületet építette a magyar népoktatás céljaira Marosvásárhely Szabad Királyi Város Közönsége, a M. Kir. Közoktatásügyi Kormány hozzájárulásával Dr. Bernády György polgármestersége idején Ifj. Csiszár Lajos építőmester az 1905-1906. években”. Magyar vonatkozású anyagokat nem látni a falakon. „Én a románok történelmét tanítom, és őszintén: kevés magyar történelmi személyiséget ismerek” – fogalmazott Laslo. Ilyen feliratok mellett nem lehet csodálkozni azon, hogy Marosvásárhelyen a Bolyai Farkas Kollégiumon kívül egyetlen magyar nevű líceum (Szász Adalbert Sportlíceum) van, egyetlen magyar személyiségről elnevezett általános iskola sincs, sőt, már nemcsak a magyar személyiségek neveit veti el a tanintézet névadásakor a többségében román nemzetiségű pedagógusokból álló testület, hanem a gimnázium csupán „gimnaziul”-ként válik elfogadhatóvá. /Törzsök Gyopár: „Magyar népoktatás” száz év után. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), okt. 19./2010. február 2.Önálló és állami és magyarA magyarság képviseletében fellépők újfent ott ülnek a kormányban, mi több, a miniszterelnök jobbján a végrehajtó hatalom második embereként maga a párt elnöke foglal helyet. A hatalomban való részesedésünk illúziója teljesebb nem is lehetne, érthető, hogy elvárásaink tisztázása a legnagyobb időszerűséggel merül fel. Segít ebben az erdélyi magyar felsőoktatás kálváriájáról nemrég megjelent újabb összefoglalás, mely közösségünknek egy olyan fájó kérdését teszi ismét szóvá, melyre több mint kilencven éve keressük a megoldást, de hiába. A kötet a történeti előzmények és a kolozsvári egyetem (1872—1919) történetének ismertetése után a bajok gyökerét nagyon helyesen az intézmény román hatóságok általi bezárása-elkobzása-elüldözése kérdéskörében ragadja meg, ebből a szempontból az intézmény Bolyai Egyetem formájában való újralapítása történelmileg amolyan átmeneti lépésnek minősül a megsemmisítés felé vezető úton. „Az eredeti terv — miszerint létrehozták a Bolyai Egyetemet azért, hogy felszámolják — 1959-ben teljesült" — írja erről a kötetben Balázs Sándor. Jellemző, hogy a román közvéleményben azóta elfojtott hang, a méltányosságé a döntő események közben nem csupán a gyulafehérvári nemzetgyűlés dokumentumaiban szólalt meg a lelkiismeret erejével, hanem a román nemzeti gondolat legnagyobb képviselőinek egyike, Nicolae Iorga egy állásfoglalásában is. „Nem azért szereztük meg Erdélyt, hogy mások egyetemeit felszámoljuk, hanem hogy létrehozzuk a sajátjainkat."— figyelmeztetett akkor Iorga, de hasztalan. A nemzeti liberális párt által vezetett, a kisebbségek eltiprását célzó román nemzetépítés más utakat követett, s ebben a kommunista hatalom végső soron a Brătianu-féle párt hűséges tanítványának bizonyult. A metalitásváltásnál, a hivatalos román politikai vonalnál maradva jellemző dokumentuma ama vészterhes időknek Réz Mihály egyetemi tanár Octavian Gogához, az Ady-irodalomból is jól ismert költő, akkori román kultuszminiszterhez intézett nyílt levele: „Magyar egyetem csak Kolozsvárt létezhet, és annak teljesen autonómnak kell lennie. Azt mondják, a magyar egyetem a magyarság nagy politikai ereje. Ez igaz, mert a tudás, szorgalom, munka, fegyelem és becsület eredménye, s ez képezi a társadalom erejét. És mindezt meg akarják tiltani nekünk? A kérdés valójában az, akarják-e Erdélyben élni hagyni a magyarságot?" A levél pusztába kiáltott szó maradt, közlését a cenzúra megakadályozta. A kötet sorra veszi az azóta eltelt kilenc évtized minden próbálkozását, minden átmeneti sikerét és kudarcát, az egyházak tanárképző alapítására tett első kísérletének betiltásától el egészen a nyolcvan évvel későbbi, szintén egyházi közreműködéssel, magyar állami támogatással meglapított Partium és Sapientia magánegyetemekig, a Bolyai beolvasztásán és elsorvasztásán át egészen az 1989. utáni felemás felélesztésig, s az azóta is tartó kálvária újabb állomásaiig, a Petőfi—Schiller Egyetem halva született ötletéig, a multikulturalitás jelszavával való visszaélésig, addig az égbekiáltó diszkriminációig és hipokrízisig, mellyel a Bolyai Kezdeményező Bizottság kétnyelvű feliratok dolgában tett lépéseit elgáncsolták és megtorolták. A kötet mindazonáltal főleg a tárgyilagos helyzetismertetés és -elemzés, a kimért, tudományos közelítés mérvadó dokumentumaként lehet segítségére annak a munkának, mely a kérdést nemzetközi fórumok elé vitte napjainkban, miközben figyelmeztetés a román kormányban és parlamentben igényeink szolgálatával megbízottaknak is: közösségünk „politikai vezetői mindmáig nem tudták elérni, hogy az egykori magyar alapítású egyetem helyett létrehozott magyar tannyelvű román állami egyetem ma is érvényes jogfolytonosságát elismertessék" — állapítja meg erről Kónya-Hamar Sándor. Az említetteken kívül a társszerzők, Bodó Barna, Csetri Elek, Gaál György és Somai József a ma ismert terjedelmes könyvészet alapos ismeretének birtokában írták meg a rájuk eső fejezeteket, a levont konklúziók homályt oszlatnak, és a kérdés velejének megfogalmazásában is nemegyszer aforizmaként, letisztult tanulságként idézhetők, miként Somai József mottóul választott megállapítása is: „Nincs és nem is lehet a népeknek olyan bűne, hogy békeszerződéssel vagy a hatalom erejével jogvesztésre ítéltessenek." Mint látjuk, egy jobb sorsra érdemes Erdélyért, annak népei valódi kibéküléséért is szót emelnek a szerzők. Fehér könyv az erdélyi magyar felsőoktatás kálváriájáról. Bolyai Egyetem Barátainak Egyesülete, Kolozsvár, 2009. B. Kovács András. Forrás: Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2010. március 30.1956 erdélyi mártírjaiA Fodor Pál-kötet A teljes telt ház tiszteletét tette a Bolyai téri unitárius egyházközség templomában – ezúttal nem istentiszteleten, hanem könyvbemutatón, olyan kötet ismertetésén, amely a nem túl távoli múlt szomorú eseményeit közli tényszerűen, a történész komolyságával, pontosságával. Tófalvi Zoltán 1956 erdélyi mártírjai című könyvsorozatának legutóbbi, negyedik kötetét, a Fodor Pál-pert, annak körülményeit és dokumentációs anyagát – többek között jelentések, vallatási jegyzőkönyvek, vádiratok, fellebbezések, ítéletek – bemutató könyvet méltatták Székely Levente hegedűművész és tanítványai játéka után. A sorozatot gondozó Mentor Kiadó igazgatója, Káli Király István emelkedett először szólásra: – Amikor a sorozatot, ezt a szolgálatot útjára indítottuk, háromkötetesre terveztük, de kiderült, hogy a közel 2500 oldal túl sok ehhez. Arra gondoltunk, hogy szükség van olyan forráskötetekre, amelyekhez a történészek száz év múlva hozzányúlhatnak. A könyvben a saját életünk van benne, a tudat, hogy meg kellett éljünk egy olyan kort, amelyben a hatóság mindent meg akart semmisíteni. 1956-nak igazi mártírjai vannak, de Magyarországon eddig soha nem voltak tisztában azzal, hogy voltak erdélyi mártírok is. Ha mi meg nem örökítjük ezt, a történészek sem tudják majd tárgyilagosan felmérni az akkor történteket. Kilyén Ilka színművésznő édesanyja visszaemlékezéseit idézte, Kós Károlynak a forradalomról készített feljegyzéseit olvasta fel, énekkel, szavalattal gazdagított műsorát Albert Camus A magyarok vére című írásával zárta. Bölöni Domokos szerint a szerző egyszemélyes intézmény, kutatómunkája életbe vágó fontosságú. Tófalvi Zoltán folyamatos sorscsapásoknak tétetett ki, egyedül maradt Erdélyben, de nem roskadt össze, a munkájába menekült, kutatási területének megszállottja. – E kötetek bemutatója kicsit ünnep is – tette hozzá a szerző. – Hiszen lehet-e könyvet írni úgy, hogy az ember közben elveszíti a társát? Utána pedig úgy, hogy meghal a veje? Engem már nem érdekelnek a kánonok, én ezeket a könyveket megírom. Nagyjából készen van az ötödik is, amely a túlélőkkel készített interjúkat tartalmazza. Ezt követően a Bolyai Egyetem perét tárgyalom 1000 oldalban, majd az unitárius egyház lefejezését, a nagyváradi fiatalok perét, a protestáns teológia kinyírását, végül a Kis-Küküllő menti pereket. Amikor Magyarországon minden elveszett, az erdélyiek tartották a lelket az ottaniakban. Fodor Pál a forradalom hatására fejezte be lakosságcsere-tervezetét. ’56-ban az erdélyi kérdés megoldására négy, papírra fektetett tervezet létezett. Ma, amikor semmilyen veszély nincs, mindössze két autonómiatervezetünk van. Ennyit erodálódott a helyzet. A kisebbségi kérdés azért van takaréklángon, mert a nagy, országos cél a Besszarábiával való egyesülés. E kötetben ezek a tervezetek is benne vannak, a lakosságcsere gondolatairól szól a kötet. Fodor Pál mérnökként a vasútnál dolgozott, végigjárta egész Erdélyt. Akkoriban a maga tervezetével mindenki Márton Áronhoz folyamodott. És ebből következtek a gondok. Márton Áron tudta, hogy hol a józan kompromisszum. Mások nem tudták, és ez az egyik legnagyobb tragédiánk. Vagy túl lágyak, vagy túl kemények voltunk. A készülő Csiha Kálmán-kötetben is ezt járom végig. A forradalom kapcsán körülbelül 34.000 embert tartóztattak le, közülük 54-et végeztek ki. A románok is úgy érezték, hogy a magyar forradalom mellett a helyük. Fodor Pál ma ötvenhárom éve kereste fel Csiha Kálmánt Aradon. De aki megfordult Márton Áronnál, azt már automatikusan követték. És azokat is, akikkel tárgyalt. Csiha Kálmánt ettől a pillanattól kezdve követik. Olyannyira, hogy utána mindenkit, aki vele kapcsolatba lépett. Róla például egyik közvetlen presbitere jelentett. Mert az erdélyi magyarság legnagyobb gondja, hogy túldimenzionáljuk azokat, akik ügynökként tevékenykedtek. Nagyon sok ügynök volt a művészek, lelkészek, írók körében, akik részben a párttagságuktól akartak ily módon megszabadulni. Úgy is tudom olvasni mindezt, mint abszurd irodalmat a szocreál eszközeivel leírva. A koncepciós per vádlottai – öt tiszta ember: a tervezet kidolgozója, három Ferenc-rendi szerzetes és az akkoriban fiatal református lelkész, Csiha Kálmán. Akit nem csak ezért vittek ítélőszék elé, hanem azért is, mert Aradon paródiákat írt, Csokonai stílusában gúnyolta ki az elrománosítást, az aradi közszállítást. Mindezt saját felettese juttatta el a szekuhoz. Követési, megfigyelési dossziéja 637 oldalt tesz ki, és teljesen más egyháztörténet bontakozik ki belőle. Kálmán mégis ezen idők alatt építette ki azt a kapcsolatrendszert, amelynek köszönhetően a rendszerváltás és püspökké választása után 218 épületet emelt, iskolákat, diakóniai központokat, templomokat és imaházakat. A köteteimre a román történetírás is felfigyelt, a Nicolae Iorga Intézetbe hívtak meg bemutatni őket. A közösségi sorsot misszióként kell felfogni. Én is így tudtam kivédni a csapásokat, amelyek rám vártak – foglalta össze beszédét Tófalvi Zoltán, akinek az est végén Bölöni Domokos nyújtott át díszoklevelet. Nagy Botond. Forrás: Népújság (Marosvásárhely) 2010. május 5.Mátyás a „román” király és „román vezérei”A román televízió egyik adásában egy olyan „dokumentumfilmet” láthattunk, amely alapján nehezen hihető, hogy a bemutatott város – néhány évtizeddel korábban –, magyar település volt. Egy kívülálló semmiképp sem gondolna Kolozsvárra, arra a városra, amely az erdélyi magyar kultúra fellegvára volt, ahol az 1941. évi magyar népszámlálás szerint a románok számaránya alig érte el a 8,9%-ot. Nem meglepő tehát az, hogy az elmúlt félévszázadban igyekeztek megváltoztatni a város etnikai jellegét, miközben eltűntek a magyar feliratok, hagyományos magyar utcanevek, megjelentek az újabbkor műemlékei: Mihály vajda, Baba Novac, Avram Iancu szobra stb. A kisebbséggé vált őslakos magyarság még annyit sem érdemel, hogy a város nevét évszázados formájában használhassa. Az 1974-ben Kolozsvár nevét a volt diktátor, Nicolae Ceauşescu vezényletével, hatalmas tömeg előtt, győzelmi mámorban keresztelték át. Senkit sem érdekelt az őslakos magyarság érzékenysége. A Cluj-Napocára érkező külföldi turistának nincs honnan tudnia, hogy Kolozsvár magyar város volt, s a város története és műemlékei az őshonos magyarság kultúrájához, történelméhez kötődnek. Azonban a városismertető kiadványok többsége nem teszi lehetővé a történelmi magyar város tényszerű, tárgyilagos bemutatását. Műemlék-ismertetés román módra Az alábbi történet egy kis ízelítőt nyújt abból a „tudásanyagból”, amellyel román nemzetiségű kortársainkat felvértezik Erdély műemlékeinek, múltjának ismeretére. E sorok írója fül- és szemtanúja volt egy olyan előadásnak, amelyet a Kolozsvár központjában álló Mátyás-szoborcsoport előtt, nagyszámú tanuló okítására tartottak. Az idegenvezető-tanár magyarázata szerint, Mátyás király, Magyar Balázs, Kinizsi Pál… nem léteztek. A gyanútlan tanulók áhítattal nézték a híres Ioan Fadrus alkotást, a „jeles román személyiségek” szobrait. A magyarázó-ismeretterjesztő előadás ferdítései, jellemzőek. A Szent Mihály-templom melletti tér lovas királya, tehát nem Mátyás király, hanem Matei, a magyarok román királya. A Matei mellett álló hadvezérek: Baba Novac, Pintea Gligor… Az már nem érdekes, hogy e személyek nem lehettek a nagy magyar király kortársai. Bizonyára a helyes, az egészséges életmódnak, táplálkozásnak köszönhetően éltek matuzsálemi életkort. Sőt, még többet is élhettek volna, ha a kegyetlen magyarok nem teszik be lábukat Erdélybe, a 2600 éves szent román földre. Baba Novac, a szerb zsoldos katona, Mihály havaselvi vajda hadvezére volt, talán ma is élne, ha Kolozsvár magyar polgárai, eléggé el nem ítélhető módon, 1601-ben, megunva a zsoldosok fosztogatásait, a rablásokat, nem végeztették volna ki. Nem csoda, ha az utókor, Kolozsvár új telepesei, e román nemzeti hős tiszteletére a Szabók tornya (más néven a Bethlen bástya) mellett szobrot emeltek. A másik „kortárs”, Mátyás király 1490-ben bekövetkezett halála után, mintegy 214 év elteltével jutott hasonló sorsra. Őt, Pintea Gligort, a nagybányai polgárok koncolták fel, ugyancsak katonái rablásai és tolvajlásai miatt, bár a betyárok a kurucok oldalán vettek részt a magyar szabadságharcban. Ezek ismeretében érthető, hogy néhány évvel korábban, a 76 százalékban magyar lakosságú Sepsiszentgyörgy városában, az egyik magyar vezetésű és még magyar többségű iskola miért nem vehette fel Mátyás király nevét, miért ragaszkodtak a román nemzetiségű tanárok a Matei Corvinhoz. Műemlék-ismertető magyar módra Miután a fenti gondolatsor végére értem, döbbentem rá arra, mennyire szükséges a Mátyás-szoborcsoport történelmi valóságnak megfelelő bemutatása. Erdélyben már három-négy olyan nemzedék nőtt fel, amelyik nem tanulhatta a magyar történelmet. Mivel e kérdésről egész könyvet lehetne írni, ezért bővebben csak Mátyás király „román” származását, illetve a király moldvabányai „vereségét” ismertetem. E gyönyörű szoborcsoport – az emlékmű gipsz mintája – az 1900. évi párizsi világkiállításon aranyérmet nyert, alkotóját a Grand Prix-díjjal tüntették ki. Hogy a művész mit akart kifejezni, azt legjobban a saját szavai érzékeltetik. Fadrusz Jánosnak a szoborbizottsághoz írt leveléből idézzük: „A kolozsvári Mátyás szoborban Magyarország fénykorát ábrázolom, amikor a magyar rettegve tisztelt és csodált nemzet volt Európa népei között. Ha a magyar ember szíve elborul, és vigasztalást keres a régmúlt idők fényében és nagyságában, akkor e dicsőségteljes, pazar és világraszóló korszakba bolyong vissza, és ott találja azt a csodás alakot, a magyar nép királyát, Hunyadi Mátyást, aki egyszerű ember tudott lenni az egyszerű emberekkel, de az akkori kor fejedelmei között olyan volt, mint sas a verebek között”. Maga a szultán, II. Mehmed, a világon saját magán kívül csak egy uralkodót ismert el, éspedig a magyarok királyát, Mátyást. A szoborcsoport fő alakjának, a babérkoszorús magyar királynak a neve természetesen Mátyás volt és soha nem Matei, még a mesékben sem, ahol mindent mondanak róla, de legtöbbször az Igazságos Mátyásként emlegetik. A lovát délcegen megülő király alakja erőt sugároz, olyan hadvezért mutat, aki győztesen tér meg a csatákból. A király előtt hűséges hadvezérei állnak. Bal oldalt az idős Magyar Balázst láthatjuk, amint sisakját levéve néz fel a királyra, mellette Kinizsi Pál szikár alakja emelkedik. Jobb oldalt Szapolyai István tárja szét karját, vállra vetett köpenyben szemléli a győzelmi lobogókat, míg az erdélyi vajda, Báthory István mindkét kezében zászlót tart. A három vértezett harcos alakja a győztes csatából való hazatérést szimbolizálja. A szobor talapzatát a város főépítésze, Pákey Lajos tervezte, amely önmagában is művészi alkotás. Az emlékmű felavatására 1902. október 12-én került sor. Az emlékmű talapzatát a magyar címer díszítette, föléje a Mátyás király feliratot vésték. Az 1918 végi, decemberi román megszállás után, a magyar címert eltávolították, 1921-ben a szoborral szemben felállították a capitoliumi farkas-szobor másolatát. Néhány évvel később, 1932-ben, a talapzatára olyan táblát helyeztek el Nicolae Iorga szövegével, amelyet a történelemhamisítás iskolapéldájaként lehetne oktatni. Idézem: „A csatában győzedelmes volt, csak saját nemzetétől szenvedett vereséget Moldvabányán, mikor a győzhetetlen Moldva ellen indult.” Mátyás király származása A történelemhamisítás abban áll, hogy Mátyás királyról azt állítják, román nemzetiségű, és azt, hogy Moldvabányán vereséget szenvedett. Mindkét állítást érdemes elemezni. Mátyás király származását csak a legfontosabb nevekre korlátozva igyekszünk bemutatni. Kezdjük a bemutatást a király anyai ágával. A Szilágyiak négy nemzedékét név szerint ismerjük, magyar nemesek. Mátyás üknagyapja, Szilágyi Loránd, dédapja, Szilágyi Miklós a harctereken jeleskedő hadvezér, nagyapja, Szilágyi László boszniai és délvidéki hőstetteiért nyerte el a Temes megyei Horogszeg-kastélyt. Édesanyja Szilágyi Erzsébet. Ezen az ágon tehát nagyítóval sem találunk más nemzetiségűt. Apai nagyapja Vajk szintén kardjával szerzett hírnevet és birtokot. A dédapát Serbanak (Sarbanak) hívták. Ő a 14. század második felében élt, akkor, amikor az 1330-as években Basarab tatár herceg kunokra, a kun vezetőrétegre támaszkodva megszervezte a vlachok (a korabeli magyar szóhasználatban az oláhok) államát. E vezetőréteg csak a 15. században románosodott el. Ennek ismeretében kétséges Mátyás király dédapját egyértelműen románnak nevezni, hisz nagyapja Vajk neve is török. Rásonyi László professzort idézem: „… a kunok jó katonák voltak. A legfényesebb pályát egy Munténiából bevándorolt kenéz család futotta be, melyből Vajk, Zsigmond király udvari vitéze származott. Az említett Vajk vitéz Hunyad várát kapta a királytól, és a Hunyadiak őse lett. A Vajk név István királynak megkeresztelése előtti nevét juttatja eszünkbe. A Vajk nevet a szlávból nem lehet magyarázni. De meg lehet oldani a törökből.” ...A Vajk nevet a szlávból nem lehet magyarázni. De meg lehet oldani a törökből.” FOLYTATJUK 2010. május 6.: Mátyás a „román” király és „román vezérei” FOLYTATÁS LAPUNK MÁJUS 5-I SZÁMÁBÓL Mátyás román eredetének hívei az 1430 táján, Milánóban írt levélre (levelekre) hivatkoznak, amelyben Hunyadi Jánost „Oláh Jánosnak” írják. Ez többféleképp értelmezhető. Gondolhatunk arra, hogy Hunyadi Oláhországban, a vazallus magyar tartományban, valamilyen címmel, hatáskörrel bírt. Ne feledjük, 1439-ben nevezték ki szörényi bánnak. A Szörényi bánságot, a mai Olténiát, a középkorban még Kisoláhországnak is nevezték. Lehetséges az is, hogy a milánói hercegi udvarban a magyar király jeles kapitányáról tudták, hogy havaselvi származású. E megnevezés a származási helyet jelölte, akkoriban elterjedt szokás volt az, hogy a származási hely népességéről neveztek el családokat oláhnak, szásznak, tótnak, rácnak stb. De azt nem szabad elfelejteni, hogy a 15. század negyedik évtizedében a levélíró nem tudhatta, hogy az 1390-es években, amikor Serba fia Vajk Magyarországra telepedett, a vlach (oláh) állam vezetőrétegében még nagyszámban voltak kunok, illetve kun származásúak. Az oláh megnevezés tehát nem egyértelműen jelent etnikumot, mert Hunyadi Mátyás dédapja, nagyapja lehetett kun, türk blak, délszláv, elszerbesedett vlach is. Nem szabad elfelejtkezni a többi lehetséges származtatással kapcsolatos forrásról sem. A híres nyomdász, Heltai Gáspár, az 1575-ben kinyomtatott Chronica az magyaroknak dolgairól című históriájában Mátyás apját, Hunyadi Jánost, a magyar király törvénytelen gyermekének mondja. Ő úgy tudja, hogy Zsigmond beleszeretett egy Morzsinai nevű nemesi család lányába, és e frigy eredményeképp született Hunyadi János. A király az áldott állapotba került leányt férjhez adatta Serba fiához, Vajkhoz. E származtatással megmagyarázható a Hunyadi család gyors felemelkedése, Hunyadi János példátlan karrierje. Bonfini, a király olasz krónikása, a Hollós címer alapján, Mátyás származását a római Corvinusokig vezeti vissza. Egy másik elképzelés szerint, Hunyadi János édesanyja a bizánci császári család tagja volt. Mátyás egyik levelében a török szultánt, II. Mehmedet rokonának, azaz egyazon vérből származónak nevezi. A királyi udvarba menekült Dzsem török trónkövetelőről azt mondja a pápai követnek, hogy rokona, mert a görög nagyanyja nővérének a fia. E szerint II. Murát és II. Mehmed szultán anyai ágon Mátyás rokonai. Egy biztos: Hunyadi János Magyarország kormányzójaként, a magyar történelem egyik legnagyobb birtokkal és hadsereggel rendelkező, római katolikus főura volt. Fia, Mátyás, a Szilágyiak hadvezéreket adó családjából is származva, Szilágyi Erzsébet nevelésében, magyar anyanyelvű és műveltségű, márpedig az etnikai hovatartozás kérdése mindig a nyelvi és művelődési hatások függvénye. A király származásának ilyen részletes elemzésére azért volt szükség, mert még a magyar történészek is gondolkodás nélkül elfogadják Mátyás havaselvi román származását, miközben egy szót sem szólnak a Szilágyi-ág hadvezéreiről, illetve a származással kapcsolatos más történeti forrásokról. Akarva nem akarva, lehetőséget teremtenek a nacionalista román történetírásnak arra, Hunyadi Jánosból Iancu de Hunedoara-t és Mátyásból Matei-t „faragjanak”. Nem véletlen a Mátyás-szoborcsoport talpazatán olvasható szöveg, mely szerint Mátyás a saját nemzete, „a román” ellen harcolt. Mátyás moldvai hadjárata (1467) E csatát azért kell bővebben bemutatni, mert akárcsak Mátyás származásával kapcsolatban, még a magyar történelmi kiadványokban is találunk olyant, amelyik Mátyás király vereségét emlegeti. Ennek történelmi gyökere csupán annyi, hogy az 1460-as években Mátyás-ellenes összeesküvésre került sor. Mivel a lázadók, az elégedetlenkedők hátterében, felbujtásában Moldva vajdája, István állt, így érthető módon igyekeztek a királyt befeketíteni. Miután Mátyás király 1467-ben a királyi hadak élén felszámolta az erdélyi lázadást, elhatározta, hogy megbünteti a török hűbéres és lengyelbarát Nagy Istvánt is. Bár késő ősz volt, Mátyás elrendelte a hadjárat megindítását. A király hadereje 12 ezer főnyi elit hadtestből állt és ennek vezetésére több tapasztalt hadvezért állított. A kor jeles, csatákban edzett hadvezérei: Giskra János, Magyar Balázs és Kinizsi Pál irányítják a sereget. A Szebenből kiinduló haderő 1467. november 2-án Segesváron pihent meg, majd november 6-án Erdővidék központját érintve a barcasági Földvár irányába haladt. November közepe táján átkeltek az Ojtozi-szoroson. A tehetséges moldvai vajda azonban időben értesült Mátyás hadi készülődéseiről és segítséget kért IV. Kázmér lengyel királytól. Bevágatta és eltorlaszoltatta a Keleti-Kárpátok szorosait. Ezek az intézkedések azonban nem tudták meggátolni a magyar király hadának az előrenyomulását, mert a magyar csapatok elhamvasztották a fatorlaszokat és szétverték a lengyel lovas alakulatokat. Mivel István vajda seregei csupán könnyűfegyverzetű lovasokból és gyalogosokból álltak, ezért nem merte vállalni a csatát egy olyan magyar hadsereggel szemben, amely kitűnően fel volt szerelve és kiképezve, amelyben a lovasság nagy része páncélos vagy félnehéz felszerelésű volt. Ebben az előnytelen katonai helyzetben a moldvai haditaktika csak a cselvetés, a portyázás és a felperzselt föld stratégiája lehetett. 2010. máj. 7.: Mátyás a „román” király és „román vezérei” FOLYTATÁS LAPUNK MÁJUS 6-I SZÁMÁBÓL Mátyás serege az Ojtozi-szoroson kelt át, már november 19-én elfoglalta Tatrosvásárhelyt, vagy Tatáros mezővárost (Tîrgu Trotuş), november 26-án Bákót (Bacău), majd a Szeret folyó völgyében haladt előre Szucsáva (Suceava) főváros felé. November 29-én már a jól megerősített Románvásárhelyt foglalták el. Itt került sor az első hosszabb pihenőre. Ez idő alatt István vajda több tárgyalást kezdeményezett, de a király és a tanácsadói nem hittek a vajda szóbeli ígérgetéseinek. A magyar királyi had – december 6-án – ellenállás nélkül folytatta útját. December 13-án sor került Moldvabánya megszállására. E római katolikus püspöki székhellyel büszkélkedő városkában, amelynek katedrálisát még 1410-ben építették, vert szállást a király. A főemberek, az udvari bandérium és a főtisztek katonai kíséretei kaptak helyet a város központjában, míg a hadsereg a városon kívül táborozott, mert nem tartottak semmilyen meglepetésszerű támadástól. Ez érthető volt, mert a vajda követei itt is felkeresték a királyt, de a megegyezésre ekkor sem kerülhetett sor, mert a követségnek nem ez volt a feladata, hanem a kémkedés, a királyi sereg stratégiai helyzetének a megfigyelése, valamint a közelgő moldvai orvtámadás gyanújának az elterelése. Ez bevált, a király és főemberei, valamint az egész magyar sereg békésen készült vacsorázni és lepihenni, nem gondoskodtak még őrségállításról sem, miközben a vajdai sereg óvatosan körülvette a várost, úgy, hogy a tábori poggyászt és a lovakat, a szekereket a közeli Somuz és Moldva folyók erdeiben hagyta. Lévén, hogy a városközpontot szászok és magyarok lakták, a támadók számára nem okozhatott különösebb gondot a város felgyújtása. Egyszerre több oldalról kezdtek hozzá a gyújtogatáshoz. Amikor Mátyás értesült a támadásról, akkor már nem lehetett alaposan megszervezni a védelmet, nem lehetett sánccal, szekérvárral körülvenni a szétszórt táborozókat, és egységes irányítás alá helyezni a sereget. A piactér és a város központjának védelmét maga a király irányította. Hamarosan két nyíllövés és egy dárdaszúrás éri, vérzik, de nem teszi le a fegyvert. Körülötte mindössze 200 veterán zsoldos, a királyi bandérium és a főemberek tömörülnek. A védelemben kitűnt a máramarosiak egy csoportja. Később az egyik vitézt köznemesi birtokkal jutalmazták. Csak négy órás küzdelemben sikerült legyőzni az orvul támadókat. István is fogságba esett, de az egyik erdélyi hadnagy futni engedte az őrizetére bízott vajdát. A szemtanú, Janus Pannonius leírása szerént a moldvabányai csatában 11 ezer moldvai és 4 ezer magyar vesztette életét. E csatát kétség kívül Mátyás király nyerte meg. Győzött, de sebesülései, a tél gyors érkezése miatt, távol az utánpótlás lehetőségétől, kénytelen volt hazaindulni. Seregének háromnapi pihenőt engedélyezett, majd december 16-án elrendelte a hazatérést. Erdélyben a Gyergyó–Brassó vonalon haladt a nagy barcasági szász városba, ahol lehetőség nyílt a sebesültek ápolására. A győzelem jelképeit, aranyozott hadilobogókat, a moldvai jelvényeket, a fegyvereket a budavári Boldogasszony templomban helyezték el. Az új hadjáratra, a Moldva-ellenes háborúra már nem került sor, mert István vajda követei a magyar királyi székhelyen vazallusi esküt tettek, elfogadták Mátyást hűbéruruknak. E történelmi tények alapján, az olvasót nem kell meggyőzni arról, hogy a moldvabányai nagy moldvai győzelem, mennyire tekinthető „román” győzelemnek, mennyire jogos a Mátyás király szobrának talpazatán éktelenkedő tábla, illetve, hogy milyen szintű a történelemhamisítás. Mindazok, akik sérelmezik a szoborcsoporton elhelyezett, a legyőzött Moldvát jelképező zászlót, azok tehát megnyugodhatnak. 1940-ben, amikor Észak-Erdélyt visszaadták Magyarországnak, akkor természetesen nemcsak az etruszk (római?) farkast távolították el, de a hazug propagandaszöveget is, visszaállítva Fadrusz szoborcsoportjának eredeti állapotát. Pár év múlva, 1945-ben, amikor a szovjet hadsereg megszállta Kolozsvárt, a városvezetés a magyar Mátyás király felirat helyébe a latin nyelvű Mathias rex-et helyeztette. 1992. december elsején, Gheorghe Funar magyarellenes kolozsvári polgármester, a Mathias rex felirat alá feltétette az 1932-es táblát. Így adódik az a helyzet, hogy a fiatal nemzedék, e tábla felirata alapján, immár 18 éve ismét olvashat a saját, azaz a román nemzete ellen támadó Mateiről. Most, amikor Kolozsváron véget ért a tizennyolcadik alkalommal megrendezett Mátyás napi rendezvénysorozat, amikor a magyar és a román kormány közös költségén, néhány hónap múlva befejeződik e szoborcsoport restaurálása, csak remélni merjük, hogy a táblára felkerül Mátyás király és vezéreinek neve. Természetesen nem Matei Corvin, Paul Chinezu, Ştefan Báthory, Ştefan Szapolyai, hanem édesanyjuk ékes magyar nyelvén: Hunyadi Mátyás, Kinizsi Pál, Magyar Balázs, Szapolyai István és Báthory István. (Forrás: Történelmi Magazin) KÁDÁR GYULA A szerző történész Szabadság (Kolozsvár) 2010. szeptember 15.Mi, székelyföldi magyarokVannak dolgok, mikben nem lehet eléggé korán fölemelni a szavunkat, hogy elkerülhessük végzetes közösségi tévedéseinket. Itt van a székelyföldi területi autonómia kérdése. Minden jóérzésű székelyföldi magyar ember egyetért abban, hogy ennek a történelmileg, földrajzilag, gazdasági érdekekben, hagyományokban, etnikai összetételben egységes területnek szinte alanyi jogán jár az önrendelkezés, hiszen csak így maradhat meg, így kerülheti el a további erodálódás, lemorzsolódás veszélyét, mely Trianon óta egyfolytában – négy évet leszámítva – fenyegette és fenyegeti. S ha fenyegetettség van, akkor a közösségi érzületet és öntudatot is kell mozgósítani, s ennek egyik eszköze a közösség jelképeinek tudatos és következetes használata. A székelyföldi hagyományos zászlók, címerek használata, székelykapuk-állítása, a hagyományos építészet megőrzése, további éltetése. De legfőképpen a nyelvet, magyar anyanyelvünket kell védenünk, ápolnunk és óvnunk, mert nyelv nélkül bajosan lehet nemzeti közösségről beszélni. A székelyföldi magyar nyelvjárás, a tájnyelvi szóejtés és megannyi ízes fordulat az egységes magyar nyelv és kultúra óriási értéke, megőrzése pedig a legnagyobb felelősség. Láthatjuk, mi történik a nyelvüket vesztett moldvai csángómagyarokkal, hogyan olvadtak – olvadnak – be a környező tengerbe, mert a vallás nagy dolog, de nyelvhasználat nélkül vajmi keveset ér, főleg akkor, ha az egyházat a közösség, annak gyökerei ellen fordítják. Pedig komolyabb történészek – Dimitrie Cantemirtől máig – elismerik, hogy a moldvai katolikusság egységesen magyar eredetű és etnikumú. Nicolae Iorga és köre (meg egy két nemzetáruló magyar) próbálta elhitetni a székelyekkel, hogy voltaképpen elmagyarosított románok lennének. Erre legyintettek a székelyek, ahogyan arra is legyinteni kell, hogy külön nemzetként kellene meghatározniuk magukat. Tehát nem magyarnak, hanem székelynek, s így nyilatkozni majd a soronkövetkező népszámláláskor is. A szirénhangok szerint, így könnyebben lehetne elérni a székelyföldi területi autonómiát. A szirénkedők egy része ostoba és tájékozatlan, de könnyen lehet köztük néhány áruló szándékú is, aki így gyengítené Erdély magyarságát, mely sokszínű ugyan, de egy dologban egységes és oszthatatlan: magyar anyanyelvű magyar, hívják akár biharinak, kalotaszeginek, mezőséginek, vagy éppenséggel székelynek. Magyari Lajos Székely Hírmondó. Erdély.ma 2010. október 8.A jelent meghatározó múltNovák Csaba Zoltán történész kutatásainak vezérelve a kezdetektől: valós kérdésekre valós válaszokat kapni Beszélgetőtársunk 2004 óta a Román Tudományos Akadémia marosvásárhelyi, Gheorghe Şincai nevét viselő intézetének munkatársa, jelenkorra szakosodott kutatója. Mint interjúnkból is kiderül, úgy látja, a közelmúlt sokkal jobban érdekli a társadalmat, mint az ókor vagy a középkor. Talán azért van ez így – vallja –, mert ami az utóbbi hatvan évben történt szűkebb környezetünkben, életünket ma is meghatározza. Hogyan indult a pályája? Kolozsváron végeztem az egyetemet 2002-ben, egy évet tanítottam a Bolyai Farkas Elméleti Líceumban, majd három hónapot a 2-es számú általános iskolában, és 2004-ben sikeresen vizsgáztam a Román Akadémia marosvásárhelyi kutatóintézetébe. Egy jelenkor-kutatói állás volt meghirdetve, és mivel már egyetemista koromban kacérkodtam a kutatással, tehát komolyabban foglalkoztam ezzel a kérdéssel, szinte azt is mondhatom, adott volt a pálya. Egy darabig párhuzamosan csináltam a két dolgot, majd fokozatosan feladtam a tanügyet a kutatás miatt, most pedig újrakezdtem, szintén párhuzamosan, de egy másik szinten, a Babeş-Bolyai történelem karán, óraadó tanárként. Még egyetemistaként szakosodtam a legújabb korra, és ezen belül is az 1945 utáni időszakra, amit sokan a kommunizmus időszakának is neveznek. Ezen belül van néhány apró vagy kevésbé apró téma, amelyek érdekelnek, elsősorban a romániai kisebbségek helyzete a kommunizmus időszakában, és ezen belül az időszaknak más különböző kérdései is. Kimondottan a kultúra alakulását követem figyelemmel, ezen belül is az ifjúsági kultúráét, az ifjúsági kultúra és a kommunista diktatúra viszonyát, azt, hogy milyen ifjúság-politikával foglalkozott a párt stb. A ’70-es, ’80-as években a történészképzés, főleg a magyar, nagy hiányt szenvedett, nem sok történészt termelt ki a magyar társadalom, és ’90 után ezt az űrt próbálta az oktatási rendszer betömni, ennek következtében számunkra, az új generáció számára történelmi lehetőségek adódtak, hogy az ember fiatalon, 20-30 évesen úgymond a pálya csúcsai felé törjön. Elég sokan próbálták megragadni ezt a lehetőséget. Egy generációs csoporttal indultam a ’90-es évek végén, többnyire a kolozsvári egyetemről kerültünk ki, de itt elsősorban Bárdi Nándor magyaroszági kutató, tanár nevét emelném ki, akinek a hatására nagyon sok évfolyamtársam, egyetemi kollegám próbálkozott a kutatással. Olyan perspektívát vázolt fel Bárdi, ami az akkor tudásra éhes fiataloknak nagyon érdekes és fontos dolognak tűnt, és kiderült azóta, hogy az is volt. A hatására többen is kutatásba kezdtünk és néhányan a pályán is maradtunk. Tehát mondhatom, hogy vagyunk, éppen elegen, viszont az intézményes keretek hiányosak, nagyon kevés a lehetőség. Én a szerencsésebbek közé tartozom, hogy hivatásosként végzem ezt, nincs más feladatköröm, csak a kutatás. Több pályatársamnak nem adódott meg ez a szerencse, nekik a kutatás mellett más munkával is kell foglalkozniuk, ami sok szempontból visszaveti munkabírásukat vagy a lehetőségeiket Miért éppen ez a korszak a legérdekesebb? Néha elemzem magamat és a pályámat, és úgy gondolom most: talán onnan is fakad ez a fajta érdeklődés, hogy már ifjúkorom, tehát középiskolás korom óta erősen reflektáltam az adott helyzetemre, próbáltam megérteni azt a közösséget, amelyben élek, és valószínűnek tartom, hogy ez a fajta érdeklődés vezérelt a történelmi korszak kiválasztásában is, hiszen a ’89 előtti időszak annyiban határozta meg, befolyásolta az életünket, hogy napjainkban is számos összefüggés van, ezt nem nekem kell részleteznem, mert ez köztudott, és egyrészt ez vezérelt, másrészt a kommunista ideológia megértése, szintén egy ifjúkori ábránd. A korszak végét még elkaptam, ’89-ben 14 éves voltam, tehát részben tudatosan éltem át néhány évet ebből a korszakból. Máskülönben az orosz irodalom és kultúra is régóta foglalkoztat, és az orosz történelemmel való ismerkedésem során automatikusan eljutottam a kommunista ideológiához. Nehezebb vagy könnyebb ezt a periódust kutatni? Részben nehezebb, részben pedig könnyebb, de ha mérlegre tennénk a dolgokat, akkor a könnyebb változat maradna felül. Tehát könnyebb olyan szempontból, hogy a források tömkelegével állunk szemben, nagyon sok megközelítési lehetőség van, a történelem az utóbbi időben sok más társadalomtudományi ágazattal került kapcsolatba, kölcsönhatásba. Másrészt pedig piacilag is sokkal fölkapottabb ennek a korszaknak a kutatása, éppen azért, mert nagyon sok szállal kapcsolódik a mostani életünkhöz, tehát azt is mondhatnám, csúnya szóval, hogy piacorientáltabb ez a korszak. Nehéz viszonylag, szintén a felsorolt okok miatt, hogy túl sok a forrás, nagyon nehéz szelektálni. Sokkal több forrás áll rendelkezésünkre, mint a középkor vagy ókor esetében, ezek között fel kell állítani a hierarchiákat, ezeket a forrásokat minőségileg is rangsorolni, elemezni kell, tehát bonyolultabb, mint más korszakok esetében. A másik az, hogy nincs meg az időperspektíva, tehát annyira közel van, nem telt el az a bizonyos mennyiségű idő, hogy a társadalom letisztult emlékkel tudjon visszanyúlni ehhez a korszakhoz. Úgy gondolom azonban, hogy összességében könnyebb és előnyösebb kutatni ezt. A történésznek nehéz-e kívülállóként szemlélnie a dolgokat, amikor olyan emberrel találkozik, aki megélt bizonyos eseményeket és nem tud objektíven viszonyulni azokhoz? Van a szakmának módszertana, és a történésznek tudnia kell a számos forrás között olyan egyensúlyt teremteni, amiből kirajzolódik a múltról egy bizonyos képe. Többen is érdeklődnek e korszak iránt. Ez azt jelenti, hogy divatos periódus? Igen, divatos is, viszont a társadalmat, most, az átmeneti időszakban is, politikai-gazdasági-erkölcsi válságban is nagyon érdeklik azok a szálak, amelyekből gyökerezik a mostani helyzetünk. Az emberek általában kíváncsibbak ezekre a történetekre, mint a korábbi időszakok történetére. Sok minden érdekli, hogyan választ a témák közül? Adott a korszak és ezen belül a részkérdések, ez persze attól is függ, hogy mennyire lefedett ennek a kutatása, hogy a kollégák milyen témákkal foglalkoznak ezen belül. A forrásoktól is függ, hogy mihez találok dokumentációt, de általában a belső késztetés az, ami ráirányít egy témára. Elkezdtem a doktori kutatásomat, a disszertációmban a romániai kisebbségek kérdésével foglalkozom, amit sok szempontból kimerítettem, de kutatás közben is figyelek mindig, van-e olyan téma, ami majd a jövőben kutatható, és folyamatosan keresem az új kérdéseket. Néha adódik a lehetőség, hogy ezek a belső motivációk találkoznak valamiféle intézeti vagy külső érdekkel, tehát van olyan intézmény vagy kutatási projekt, amelyik pont erre a kérdésre kíváncsi. Említettem, hogy a kommunizmus kialakulása is nagyon érdekel, és ezen belül például olyan kutatás is zajlik Magyarországon, amely a baloldaliság történetét próbálja megfogni, hogy mi az, hogyan jelentkezik az értelmiségnél, a baloldaliság mint eszme, és én nagy örömmel tudok egy ilyen kutatáshoz csatlakozni. Volt a családban késztetés, ami miatt a történelem felderítését választotta életcéljának? Gyermekkoromban nagyon szerettem a legendákat, a történeteket, szerettem ilyen jellegű műveket olvasni. Nem értelmiségi családból származom, de édesapámat érdekelték ezek a kérdések, ez biztosan hatással volt rám is, a ’80-as években sok más szórakozási lehetőség nem volt, és nagyon sokat olvastam. Ezek ez olvasmányaim olyan képzeletbeli világba repítettek, amelyben gyermekként nagyon jól éreztem magam. Aztán középiskolás koromban szembesültem azzal, hogy mi a legendás múlt és mi az, ami ténylegesen, módszertanilag feltárt, megkonstruált múlt, és eléggé demoralizáló volt a legendák bűvköréből lehuppanni a valóságba, de én sikeresen vettem ezt az akadályt, túléltem ezt a traumát, és innen kezdve úgy döntöttem, ezek a történetek érdekelnek engem a legendákon túl is, tehát a valós kérdésekre lehetőleg valós válaszokat kapjak. Novák Csaba Zoltán (1975, Nyárádszereda) Történész, a Román Tudományos Akadémia marosvásárhelyi Gheorghe Şincai Kutatóintézetének tudományos munkatársa. Általános iskolai tanulmányait Nyárádszeredában végezte, a középiskolát a székelyudvarhelyi Benedek Elek Tanítóképzőben. 2002-ben diplomázott a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem Történelem karán, 2005-től a bukaresti Nicolae Iorga Történeti Intézet doktorandusza. Több szaktanulmány szerzője, a kommunizmus bűneit vizsgáló Tismăneanu-bizottság munkatársa volt. Hamarosan megjelenik első tanulmánykötete, a Ceauşescu-korszak magyarságpolitikájáról. Ez hobbi is? Igen, mert élvezem és szeretem csinálni, néha annyira, hogy nehezen tudom összeegyeztetni a családi élettel, de ez főleg az első időszakban volt nehézkes, most már kialakult az egyensúly. Olvasmányaimat is meghatározza, olyan műveket olvastam az utóbbi időben, amelyek kapcsolódtak a szakmához, és így óriási hiányok támadtak a műveltségemben, úgyhogy most egy köteten dolgozom, és ha sikerül befejeznem az év végéig, akkor tervezek egy úgymond rövid szellemi szabadságot, amikor mást fogok olvasni, mert rájöttem, hogy sok esetben az egyetemi, a középiskolai olvasmányaimból élek, és ezt a fajta tudást fel kellene frissíteni, bővíteni. A román történész kollégáival milyen a kapcsolata? Két generációval tartom a kapcsolatot, és úgy érzem, sikeresen integrálódtam a román szakmai életbe. Egyrészt a tanáraimmal vagyok kapcsolatban, hiszen a doktori tanulmányaimat Bukarestben folytatom, lassan már a vége felé járok, a Román Akadémia Nicolae Iorga Történeti Intézetében végzem, és ott egy idősebb generációból kerülnek ki a mentoraim, és érdekes módon, annak ellenére, hogy ez a generáció viszonylag a korábbi időszakban, a ’60-as, ’70-es években szocializálódott, egyensúlyt sikerült találnom velük, közös szakmai nyelvet beszélünk, vannak kérdések, amelyekben nem értünk egyet, de ezt el lehet intézni szakmai viták keretében, és más probléma ezekből nem adódik. Ugyanakkor van egy másik generáció, azok, akik velem együtt indultak a pályán, akikkel azonos korosztályt képviselek. Még közelebbi szálak fűznek nagyon sok személyhez Bukarestben és Kolozsváron is, most már azt is elmondhatom, hogy többükhöz nemcsak szakmai, hanem baráti szálak is kötnek. Gyakran tesz eleget meghívásoknak, tudománynépszerűsítő előadásokat tartva. Tudatosan vállaltam ilyen szerepet, mert a történelemtudomány is sokszor a saját elefántcsont-tornyába zárkózik, és tanári pályafutásom során is láttam, hogy az embereknek jelentős része érdeklődik a történelem kérdései iránt, nem pusztán csodálatos, legendás történetekre gondolok, hanem vannak olyan valóságos gazdasági-politikai helyzetek, amelyek megértéséhez, elemzéséhez szükséges bizonyos történelmi tudás is. Ez az igény nagy egyrészt, másrészt pedig úgy látom, hogy pontosan ebből az igényből fakadóan nagyon sok népszerűsítő történelmi munka jelenik meg, amelyek nélkülözik a tudományosságot, nagyon sok legendára harapnak rá, és ezeknek óriási sikere van, amit ellensúlyozni kell. Ebből az indíttatásból döntöttem el, nagyon sok időt és energiát fektetve bele, hogy a tudásomat megpróbálom megosztani a szélesebb közönséggel is. Ezt több szinten művelem, majdnem minden előadást, felkérést elvállalok, és nemcsak évfordulók kapcsán, hanem év közben is, ha lehetséges, akkor szívesen elmegyek és tartok előadást az általam kedvelt vagy ismert témákról, hallgatóság előtt, vagy rádióban, televízióban. Van egy sikeres projektem a Transindex honlapján, minden szombaton egy történelmi tematikájú cikket szerkesztek, és ez a visszajelzések szerint jól működik. Amíg egy kimondottan szakmai munkát néhány tucatnyian olvasnak el, ezeket a cikkeket, amelyek nem bulvártémájúak, hanem egyszerűbb, közérthetőbb nyelvezetben és talán érdekesebben megfogalmazott, de kutatásokon alapuló írások, több ezren olvassák el. Meddig kutatható ez a téma? Ennek a periódusnak is vannak látványos és vannak kevésbé látványos részei. Ebben is kettős mércét tartok szem előtt, vannak témák, amelyek nagyon érdekesek lehetnek, ha a médiában megjelennek, viszont vannak olyan szakmai témák, amelyek kevésbé tartanak igényt a nagyközönség érdeklődésére. Mindkettőben dolgozom, és úgy látom, a jövőben hosszú ideig kincsesbánya ez a korszak a történészek számára, a román levéltárakban egyre több forrást bocsátanak a kutatók rendelkezésére. A magyarországi kollégákkal is együttműködik? Természetesen. Úgy érzem, sikeresen integrálódtam a magyarországi szakmai életbe is. Ha már így alakult, hogy itt maradtam, a két közösség közötti átjárás lehetőségével élni fogok, így döntöttem, és tudatosan kettős irányba kezdtem meg a szakmai integrációmat. Bárdi Nándor segítségével az első konferenciákon részt vettem még a ’90-es évek végén, a 2000-es évek elején, és innen kezdve lassú folyamatként sikerült a magyarországi közegbe is beilleszkednem. Ez szintén szakmai, baráti kapcsolatokat jelent. Kevés előnye van a kisebbségi létnek, de ami van, azt próbálom kihasználni. Antal Erika, Új Magyar Szó (Bukarest) 2010. november 22.Elhunyt Demény Lajos2010. november 19-én, pénteken 84 éves korában bukaresti otthonában elhunyt a székelyek nagy történészeként is emlegetett Demény Lajos, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja. 1926. október 6-án született Kisfülpösön (Maros megye) földműves családban. Tanulmányait Kolozsváron kezdte a Bolyai Tudományegyetemen, s Szentpétervárott fejezte be 1956-ban. Ugyanott szerezte meg a történelemtudomány doktora címet. Bukarestben a Társadalomtudományi Akadémia tanára, majd a Román Akadémiai Könyvkiadónál szerkesztő, a Román Akadémia bukaresti Nicolae Iorga történelemtudományi intézetének főkutatója, a nemzetiségtörténeti kutatások osztályvezetője. Kutatási területe a XV. és XVII. század közötti művelődéstörténetet és a parasztmozgalmakat fogja át. Magyar és román nyelven egyaránt közölt. Jelentősebb művei: Az 1437-38-as bábolnai népi felkelés, Anglia politikai kapcsolatai a XVI. és XVIII. század közti Moldvával, Havaselvével és Erdéllyel, Székely felkelések a XVI. század második felében, A székelyek és Mihály vajda, Paraszttábor Bábolnán, Bethlen Gábor és kora. A Székely oklevéltár új sorozatának társszerzője volt. Az 1989-es rendszerváltást követően rövid ideig tanügyminisztériumi államtitkár, két évig Bihar megyei szenátor volt. Földi maradványait 2010. november 23-án, kedden 13 órakor helyezik örök nyugalomra a bukaresti Calvineum református temetőjében. Szekeres Attila Demény Lajos /Kisfülpös, 1926. okt. 6. – Bukarest, 2010 november 19/ Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2010. november 23.Meghalt Demény Lajos történész, volt bihari szenátorPénteken 84 éves korában bukaresti otthonában elhunyt Demény Lajos romániai magyar történész, de erről a családja csak tegnap értesítette a sajtót. Kisfülpösön (Maros megye) született földműves családban 1926. október 6-án. Tanulmányait Kolozsváron kezdte a Bolyai Tudományegyetemen, Leningrádban fejezte be 1956-ban. Ugyanott szerezte meg a történelemtudomány doktora címet. Bukarestben a Társadalomtudományi Akadémia tanára, majd a Román Akadémiai Könyvkiadónál szerkesztő, a Román Akadémia Nicolae Iorga Történelemtudományi Intézetének főkutatója, a nemzetiségtörténeti kutatások osztályvezetője volt. Kutatási területe a XV. és XVII. század közötti művelődéstörténetet és a parasztmozgalmakat fogta át. Magyar és román nyelven egyaránt közölt. Jelentősebb művei: Az 1437-38-as bábolnai népi felkelés, Anglia politikai kapcsolatai a XVI. és XVIII. század közti Moldvával, Havaselvével és Erdéllyel, Székely felkelések a XVI. század második felében, A székelyek és Mihály vajda, Paraszttábor Bábolnán, Bethlen Gábor és kora. A Székely oklevéltár új sorozatának társszerzője volt. 1995-ben vált a Magyar Tudományos Akadémia külső tagjává. Kelemen Hunor román kulturális és örökségvédelmi miniszter nekrológjában így méltatta: „Hatalmas szerepe volt a Székely oklevéltár elindításában, amelyben végre előkerülhettek azok a forrásmunkák, amelyek az erdélyi magyarság, a székelység történelmére vonatkoztak. A ’70-es években ezzel a kezdeményezéssel olyan magyar történészeknek biztosított publikálási lehetőséget, akik addig nem is remélhették, hogy kutatásaik napvilágot látnak. (...) állhatatosan és bátran védi a nemzeti kisebbségek, a magyarság szerepét Erdély történelmének alakításában. (...) Maradandó értékű oktatói és kutatói munkája mellett jelentős szerepe volt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség megalakulásában, az 1989-es rendszerváltást követően rövid ideig a tanügyminisztérium államtitkára, két évig Bihar megyei szenátor volt.” Demény Lajos földi maradványait ma délben helyezik örök nyugalomra a bukaresti Calvineum református temetőjében. Reggeli Újság (Nagyvárad) 2010. december 8.Magyarságpolitikák a kommunizmus idejénKettős könyvbemutató lesz csütörtökön (december 9.) 18 órától a Csíki Székely Múzeumban. Ismertetik a Pro Print Könyvkiadónál megjelent, Nagy Mihály Zoltán és Olti Ágoston által összeállított kötetet, melynek címe Érdekképviselet vagy pártpolitika? Iratok a Magyar Népi Szövetség történetéhez 1944-1953., valamint a szintén ennél a kiadónál megjelent Novák Csaba Zoltán: Aranykorszak? – A Ceauşescu-rendszer magyarságpolitikája 1965–1974 című könyvet. A szerzőkkel Forró Albert és Orbán Zsolt beszélget. A két kötet a kommunizmus különböző korszakaiban folytatott stratégiákat ismerteti. Amint Nagy Mihály Zoltántól megtudtuk, 2006-ban előkerült a Magyar Népi Szövetség irattára, gyakorlatilag ez ösztönözte a szerzőket, hogy mélyebben átvizsgálják a politikai párt történetéről fennmaradt iratokat, és a legfontosabbakat nyilvánosságra hozzák. Továbbá nagyon sok iratot válogattak be magyarországi irattárakból (Magyar Országos Levéltár, Politika Történeti Intézet Levéltára stb.), amelyek inkább a Magyar Kommunista Párttal ápolt kapcsolatokról szólnak. Romániai megyei levéltárakban talált iratokat is beválogattak, valamint a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság által hozzáférhetővé tett néhány dokumentummal foglalkoztak. Érdekes következtetésekre jutottak: „valójában 1945–1947 között a Magyar Népi Szövetség égisze alatt egyesek úgy gondolták, hogy megvalósulhat a romániai magyarság jogegyenlősége. Szövetséget is kötöttek a Román Kommunista Párttal, melyben egyenrangú félként tüntették fel őket. Sokan ekkor még abban bíztak, hogy sikerül megmenteni a magyar intézményrendszert, legyen szó kulturális vagy gazdasági rendszerről, de 1947-től a román belpolitikai és a nemzetközi helyzet megváltozása következtében megbomlott a szövetség. Ezután a magyar politikai szervezet keretében mind olyan személyek kerültek előtérbe, akik az előbb említett vagyonok államosításán dolgoztak, és már nem a magyar érdekképviselet volt a lényeg.” Mélyen tanulmányozták persze, a Román Kommunista Párt és nagyban az állam nemzetiségpolitikáját. Olyan személyekről is szó esik, akik a baloldali ideológia mentén próbálják védeni a magyar érdekeket. „Valójában az derül ki ezekből az iratokból, hogy bármilyen korszakról is legyen szó, akár baloldali, akár jobboldali pártok irányítottak, a nemzetiségi sérelmek szinte azonosak. Persze, a pártok is az államtól független nemzeti intézményrendszer kiépítésén szorgoskodnak. Nekem ez a legfontosabb tanulság” – összegzett Nagy Mihály Zoltán. Az Aranykorszakról szóló kötet esetében az előszóból idézünk: „A határon túli magyarság kutatásában három fő nézőpont létezik. Az egyik a szenvedéstörténeti megközelítés, amely a határon túli magyar közösségek mártír jellegére és sérelmeire fekteti a hangsúlyt. Az ún. konfliktuskezelő nézőpont szerint a térség népei túl keveset tudnak egymásról, és a felülről gerjesztett konfliktusok nehezítik meg az etnikumok együttélését. A harmadik típusú szemlélet a különböző (kisebbségi) közösségek változó hatások nyomán történő minduntalan fel- és megújuló építkezéseként tekint a határon túli magyar közösségek történetére. Magyarságpolitikán az RKP nemzetiségpolitikájának azt a szegmensét értjük, amely közvetlen vagy közvetett módon kihatással volt a romániai magyarság életére. A magyarságpolitika szerves része volt a párt nemzetiségpolitikájának, ugyanakkor több partikuláris elemet is tartalmazott. Megnyilvánulásainak intenzitását az adott kül- és belpolitikai helyzet befolyásolta, emelte az RKP politikájának fontos tényezőjévé vagy éppenséggel mellőzött kérdésévé. Elemzésünkben nem szándékoztunk megírni a romániai magyarság 1965–1974 közötti politika- és intézménytörténetét vagy épp sérelemkatalógusát. Ez, a tematikus, mikrotörténeti kutatások jelenlegi mozaikszerű állapotából kiindulva egyelőre nem is lehetséges. Elsődleges szempontunk az volt, hogy a rendelkezésünkre álló források alapján felvázoljuk az RKP magyarságpolitikájának alakulását, változásait, ok-okozati összefüggéseit, kihatásait a romániai magyarság társadalmi, politikai, gazdasági és kulturális életére. Pontosabban, az érdekelt, hogy milyen külső és belső tényezők alakították a pártnak a kisebbségekhez való viszonyulását, milyen reakciókat, viszonyulásokat váltott ki ez az érintett közösségekben, és ezen változó ideológiai, politikai hatások közepette, a mindenkori kisebbségi elit hogyan, milyen stratégiákkal próbált meg-, illetve újjászerveződni, megfelelni az újabb és újabb feladatoknak.” A szerzőkről: Nagy Mihály Zoltán 1999-ben szerzett oklevelet a Pécsi Tudományegyetemen. Ugyanott az „Európa és a magyarság a 18–20. században” Újkori és Modernkori Történeti Program doktorandusa. 2000-től az Erdélyi Múzeum-Egyesület Kutatóintézetének tudományos munkatársa, 2008-tól a romániai Vallásügyi Államtitkárság magyar szakreferense, 2010-től a Román Nemzeti Levéltár főigazgató-helyettese. Kutatási területe a romániai magyar nemzeti közösség második világháború utáni társadalmi, politikai integrációja, valamint a magyar történelmi egyházak és a román állam viszonya. Vincze Gáborral közös kötete: Autonomisták és centralisták. Észak-Erdély a két román bevonulás között (1944. szeptember – 1945. március). EME – Pro-Print, Kolozsvár-Csíkszereda, 2003. Olti Ágoston 2003-ban végzett a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem történelem szakán. 2004-től a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Új- és Jelenkori Egyetemes Történelem doktori programjának doktorandusa. 2007-től EU és nemzetközi kapcsolatok tanácsadó. Kutatási területe a második világháború utáni romániai politikai rendszer kialakulása, társadalom- és politikatörténete, valamint a baloldali mozgalmak, életpályák a kisebbségek körében. Novák Csaba Zoltán 1975-ben születetett Nyárádszeredában. 2002-ben történelem szakos oklevelet szerzett, majd 2002-2003 között mesteri képzésen vett részt a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen. 2004-től doktori tanulmányokat folytat a Román Akadémia Nicolae Iorga Történettudományi Intézetében Bukarestben. Jelenleg a Román Akadémia Gheorghe Şincai Társadalomtudományi Kutatóintézet munkatársa Marosvásárhelyen, 2007-től pedig tanár a BBTE jelenkortörténet és nemzetközi kapcsolatok tanszékén. Kutatási területe: nemzetiségpolitika Romániában a 20. sz. második felében, román-magyar kapcsolatok, Kelet-Európa története, baloldaliság, rendszerváltás 1989. Szőcs Lóránt, Székelyhon.ro 2011. február 23.Mátyás a „román” király és „román hadvezérei” (1.)A román televízió egyik adásában egy olyan „dokumentumfilmet” láthattunk, amely alapján nehezen hihető, hogy a bemutatott város – néhány évtizeddel korábban –, magyar település volt. Egy kívülálló semmiképp sem gondolna Kolozsvárra, arra a városra, amely az erdélyi magyar kultúra fellegvára volt, ahol az 1941. évi magyar népszámlálás szerint a románok számaránya alig érte el a 8,9%-ot. Nem meglepő tehát az, hogy az elmúlt félévszázadban igyekeztek megváltoztatni a város etnikai jellegét, miközben eltűntek a magyar feliratok, hagyományos magyar utcanevek, megjelentek az újabbkor műemlékei: Mihály vajda, Baba Novac, Avram Iancu szobra stb. A kisebbséggé vált őslakos magyarság még annyit sem érdemel, hogy a város nevét évszázados formájában használhassa. Az 1974-ben Kolozsvár nevét a volt diktátor, Nicolae Ceauşescu vezényletével, hatalmas tömeg előtt, győzelmi mámorban keresztelték át. Senkit sem érdekelt az őslakos magyarság érzékenysége. A Cluj-Napocára érkező külföldi turistának nincs honnan tudnia, hogy Kolozsvár magyar város volt, s a város története és műemlékei az őshonos magyarság kultúrájához, történelméhez kötődnek. Azonban a városismertető kiadványok többsége nem teszi lehetővé a történelmi magyar város tényszerű, tárgyilagos bemutatását. Műemlék-ismertetés román módra Az alábbi történet egy kis ízelítőt nyújt abból a „tudásanyagból”, amellyel román nemzetiségű kortársainkat felvértezik Erdély műemlékeinek, múltjának ismeretére. E sorok írója fül- és szemtanúja volt egy olyan előadásnak, amelyet a Kolozsvár központjában álló Mátyás-szoborcsoport előtt, nagyszámú tanuló okítására tartottak. Az idegenvezető-tanár magyarázata szerint, Mátyás király, Magyar Balázs, Kinizsi Pál… nem léteztek. A gyanútlan tanulók áhítattal nézték a híres Ioan Fadrus alkotást, a „jeles román személyiségek” szobrait. A magyarázó-ismeretterjesztő előadás ferdítései, jellemzőek. A Szent Mihály-templom melletti tér lovas királya, tehát nem Mátyás király, hanem Matei, a magyarok román királya. A Matei mellett álló hadvezérek: Baba Novac, Pintea Gligor… Az már nem érdekes, hogy e személyek nem lehettek a nagy magyar király kortársai. Bizonyára a helyes, az egészséges életmódnak, táplálkozásnak köszönhetően éltek matuzsálemi életkort. Sőt, még többet is élhettek volna, ha a kegyetlen magyarok nem teszik be lábukat Erdélybe, a 2600 éves szent román földre. Baba Novac, a szerb zsoldos katona, Mihály havaselvi vajda hadvezére volt, talán ma is élne, ha Kolozsvár magyar polgárai, eléggé el nem ítélhető módon, 1601-ben, megunva a zsoldosok fosztogatásait, a rablásokat, nem végeztették volna ki. Nem csoda, ha az utókor, Kolozsvár új telepesei, e román nemzeti hős tiszteletére a Szabók tornya (más néven a Bethlen bástya) mellett szobrot emeltek. A másik „kortárs”, Mátyás király 1490-ben bekövetkezett halála után, mintegy 214 év elteltével jutott hasonló sorsra. Őt, Pintea Gligort, a nagybányai polgárok koncolták fel, ugyancsak katonái rablásai és tolvajlásai miatt, bár a betyárok a kurucok oldalán vettek részt a magyar szabadságharcban. Ezek ismeretében érthető, hogy néhány évvel korábban, a 76 százalékban magyar lakosságú Sepsiszentgyörgy városában, az egyik magyar vezetésű és még magyar többségű iskola miért nem vehette fel Mátyás király nevét, miért ragaszkodtak a román nemzetiségű tanárok a Matei Corvinhoz. Műemlék-ismertető magyar módra Miután a fenti gondolatsor végére értem, döbbentem rá arra, mennyire szükséges a Mátyás-szoborcsoport történelmi valóságnak megfelelő bemutatása. Erdélyben már három-négy olyan nemzedék nőtt fel, amelyik nem tanulhatta a magyar történelmet. Mivel e kérdésről egész könyvet lehetne írni, ezért bővebben csak Mátyás király „román” származását, illetve a király moldvabányai „vereségét” ismertetem. E gyönyörű szoborcsoport – az emlékmű gipsz mintája – az 1900. évi párizsi világkiállításon aranyérmet nyert, alkotóját a Grand Prix-díjjal tüntették ki. Hogy a művész mit akart kifejezni, azt legjobban a saját szavai érzékeltetik. Fadrusz Jánosnak a szoborbizottsághoz írt leveléből idézzük: „A kolozsvári Mátyás szoborban Magyarország fénykorát ábrázolom, amikor a magyar rettegve tisztelt és csodált nemzet volt Európa népei között. Ha a magyar ember szíve elborul, és vigasztalást keres a régmúlt idők fényében és nagyságában, akkor e dicsőségteljes, pazar és világraszóló korszakba bolyong vissza, és ott találja azt a csodás alakot, a magyar nép királyát, Hunyadi Mátyást, aki egyszerű ember tudott lenni az egyszerű emberekkel, de az akkori kor fejedelmei között olyan volt, mint sas a verebek között”. Maga a szultán, II. Mehmed, a világon saját magán kívül csak egy uralkodót ismert el, éspedig a magyarok királyát, Mátyást. A szoborcsoport fő alakjának, a babérkoszorús magyar királynak a neve természetesen Mátyás volt és soha nem Matei, még a mesékben sem, ahol mindent mondanak róla, de legtöbbször az Igazságos Mátyásként emlegetik. A lovát délcegen megülő király alakja erőt sugároz, olyan hadvezért mutat, aki győztesen tér meg a csatákból. A király előtt hűséges hadvezérei állnak. Bal oldalt az idős Magyar Balázst láthatjuk, amint sisakját levéve néz fel a királyra, mellette Kinizsi Pál szikár alakja emelkedik. Jobb oldalt Szapolyai István tárja szét karját, vállra vetett köpenyben szemléli a győzelmi lobogókat, míg az erdélyi vajda, Báthory István mindkét kezében zászlót tart. A három vértezett harcos alakja a győztes csatából való hazatérést szimbolizálja. A szobor talapzatát a város főépítésze, Pákey Lajos tervezte, amely önmagában is művészi alkotás. Az emlékmű felavatására 1902. október 12-én került sor. Az emlékmű talapzatát a magyar címer díszítette, föléje a Mátyás király feliratot vésték. Az 1918 végi, decemberi román megszállás után, a magyar címert eltávolították, 1921-ben a szoborral szemben felállították a capitoliumi farkas-szobor másolatát. Néhány évvel később, 1932-ben, a talapzatára olyan táblát helyeztek el Nicolae Iorga szövegével, amelyet a történelemhamisítás iskolapéldájaként lehetne oktatni. Idézem: „A csatában győzedelmes volt, csak saját nemzetétől szenvedett vereséget Moldvabányán, mikor a győzhetetlen Moldva ellen indult.” Mátyás király származása A történelemhamisítás abban áll, hogy Mátyás királyról azt állítják, román nemzetiségű, és azt, hogy Moldvabányán vereséget szenvedett. Mindkét állítást érdemes elemezni. Mátyás király származását csak a legfontosabb nevekre korlátozva igyekszünk bemutatni. Kezdjük a bemutatást a király anyai ágával. A Szilágyiak négy nemzedékét név szerint ismerjük, magyar nemesek. Mátyás üknagyapja, Szilágyi Loránd, dédapja, Szilágyi Miklós a harctereken jeleskedő hadvezér, nagyapja, Szilágyi László boszniai és délvidéki hőstetteiért nyerte el a Temes megyei Horogszeg-kastélyt. Édesanyja Szilágyi Erzsébet. Ezen az ágon tehát nagyítóval sem találunk más nemzetiségűt. Apai nagyapja Vajk szintén kardjával szerzett hírnevet és birtokot. A dédapát Serbanak (Sarbanak) hívták. Ő a 14. század második felében élt, akkor, amikor az 1330-as években Basarab tatár herceg kunokra, a kun vezetőrétegre támaszkodva megszervezte a vlachok (a korabeli magyar szóhasználatban az oláhok) államát. E vezetőréteg csak a 15. században románosodott el. Ennek ismeretében kétséges Mátyás király dédapját egyértelműen románnak nevezni, hisz nagyapja Vajkneve is török. Rásonyi László professzort idézem: „… a kunok jó katonák voltak. A legfényesebb pályát egy Munténiából bevándorolt kenéz család futotta be, melyből Vajk, Zsigmond király udvari vitéze származott. Az említett Vajk vitéz Hunyad várát kapta a királytól, és a Hunyadiak őse lett. A Vajk név István királynak megkeresztelése előtti nevét juttatja eszünkbe. A Vajk nevet a szlávból nem lehet magyarázni. De meg lehet oldani a törökből.” ...A Vajk nevet a szlávból nem lehet magyarázni. De meg lehet oldani a törökből.” (Forrás: Történelmi Magazin) KÁDÁR GYULA A szerző történész. FOLYTATJUK Erdély.ma 2011. április 20.Visszahelyeznék a Funar-táblát a kolozsvári Mátyás-szoborraA Ziua de Cluj információi szerint Radu Moisin alpolgármester azt tervezi, hogy a mûemlékvédelmi bizottság jóváhagyásával helyezik vissza a szobor talapzatára vagy annak környékére a táblát. Mint ismeretes, ezen a következõ, Mátyás királyra utaló szöveg található: A csatában gyõzedelmes volt, csak saját nemzetétõl szenvedett vereséget Moldvabányán, amikor a gyõzhetetlen Moldva ellen indult. Visszahelyezné a kolozsvári önkormányzat a Mátyás-szoborcsoport talapzatára a Gheorghe Funar által 1992-ben engedély nélkül felhelyezett táblát - nyilatkozta a Ziua de Cluj román nyelvû napilapnak Radu Moisin, a kincses város demokrata-liberális párti (PDL) alpolgármestere. Kollégája, László Attila RMDSZ-es alpolgármester és Molnos Lajos önkormányzati képviselõ azonban a Krónikának egybehangzóan úgy nyilatkozott, teljesen esélytelen a próbálkozás, ehhez ugyanis a megyei, illetve az országos mûemlékvédelmi bizottság engedélye szükséges. László Attila lapunknak elmondta, gyakorlatilag nulla annak a valószínûsége, hogy Virgil Pop, a megyei mûemlékvédelmi bizottság elnöke zöld utat adjon a Nicolae Iorga-idézetet tartalmazó táblának. A neves építész ugyanis korábban úgy nyilatkozott: olyan kiállítást tervez, ahol a hamis történelmi állításokat tartalmazó feliratú táblákkal mutatná be egy letûnt korszak butaságait, köztük a fent említett táblát is. A Ziua de Cluj információi szerint Radu Moisin azt tervezi, hogy a mûemlékvédelmi bizottság jóváhagyásával helyezik vissza a szobor talapzatára vagy annak környékére a táblát. Mint ismeretes, ezen a következõ, Mátyás királyra utaló szöveg található: A csatában gyõzedelmes volt, csak saját nemzetétõl szenvedett vereséget Moldvabányán, amikor a gyõzhetetlen Moldva ellen indult. A román napilap Remus Lãpuºan szociáldemokrata önkormányzati képviselõt is megszólaltatta, aki szerint a Iorga-idézet eltávolításával a Mátyás-szoborcsoportot a hatóságok kizárólag magyar brandként kezelik. A magyarellenes kijelentéseirõl ismert tanácsos szerint az a tény, hogy a Fadrusz-alkotás restaurálása után nem helyezték vissza a táblát, súlyosan sérti a városi tanács korábbi határozatát és a történelmet. Molnos Lajos RMDSZ-es önkormányzati képviselõ ugyanakkor lapunknak elmondta: a táblavisszahelyezésének ötlete Gheorghe Funartól, a város korábbi, Nagy-Románia párti (PRM) polgármesterétõl származik, aki személyre szóló levélben hívta fel valamennyi önkormányzati képviselõ figyelmét - az RMDSZ képviselõit is beleértve - a magyarok legújabb gaztettére. Szerintem törekvés mindig lesz erre. Azok, akik szeretik meghamisítani a történelmet, arra fognak törekedni, hogy mindenhová oda nem illõ táblákat helyezzenek el. Ez benne van a soviniszták politikájában - nyilatkozta a Krónikának Molnos Lajos. Az önkormányzati képviselõ hozzáfûzte: nem lepi meg, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) támogatja a kezdeményezést, hiszen közelednek az önkormányzati választások, sõt a PDL-s alpolgármester hozzáállása se lepi meg, Radu Moisin ugyanis korábban a Román Nemzeti Egységpárt (PUNR) ifjúsági szervezetének elnöke volt. Molnos Lajos biztos benne, hogy nem állítják vissza a táblát, részben azért, mert már a kolozsvári románság sem vevõ rá, részben pedig azért, mert a mûemlék helyreállítását két kormány finanszírozta, így a kezdeményezéshez a magyar kormánynak is lesz egy-két szava. Kiss Elõd-Gergely Krónika (Kolozsvár) 2011. május 13.HírsalátaAKAD�?MIKUSOK A FUNAR-TÁBLÁ�?RT. Nyílt levélben követeli több kolozsvári román akadémikus, hogy a kolozsvári önkormányzat tetesse vissza a Mátyás-szoborcsoport talapzatára a Gheorghe Funar által 1992-ben engedély nélkül felhelyezett táblát, amelyen Nicolae Iorga szövege áll: A csatában gyõzedelmes volt, csak saját nemzetétõl szenvedett vereséget Moldvabányán, amikor a gyõzhetetlen Moldva ellen indult. A levelet olyan személyiségek írják alá, mint Camil Mureºan, Horia Colan, Dumitru Protase, Emil Burzo. A táblát 2009-ben távolították el, amikor elkezdõdött a szoborcsoport felújítása, az idei átadásra pedig nem helyezték vissza. Az akadémikusok azzal érvelnek, hogy a tábla részese volt a szobor történelmének, illetve Kolozsvár jelenkori kollektív tudatának. Szerintük a szobrot alkotó Fadrusz János rosszul ábrázolta Moldva lobogóját, így az arra enged következtetni, hogy Moldva Mátyás uralma alatt állt, márpedig Moldvabányán Magyarország királyát legyõzték a moldvaiak. (Krónika) Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2011. május 19.Hogyan tovább, RMDSZ?Egymás után érik a romániai magyarságot a pofátlan arculcsapások bizonyos hangadó román politikai körök részérõl. Az orcátlanság netovábbja, hogy a már elfogadott oktatási törvénybõl az egyik nacionalista képviselõ, Mircia Giurgiu javaslatára törölnék azt az elõírást, amely kegyeskedik megengedni Románia történelmének és földrajzának anyanyelvû oktatását a kisebbségekhez tartozó diákoknak. A honatya elõterjesztését addig toszogatták, amíg végül nem került megvitatásra a képviselõházban a román ,,nemzetépítõ javaslat, így a módosítás hallgatólagosan elfogadottnak minõsül, s csak a szenátusnak van lehetõsége és alkalma arra, hogy az RMDSZ kormánykoalíciós részvételének egyik tartóoszlopát ne döntsék ki. A nemtelen manõver - amennyiben hinni lehet az RMDSZ-vezetõk nyilatkozatainak - a demokrata-liberálisokkal kötött szövetség felbontásával járhat. Arra most ne térjünk ki, hogy milyen is lenne annak a történelem- és földrajzoktatásnak a históriai igazságtartalma, amellyel anyanyelvükön barátkozhatnak a magyar iskolások és fiatalok, mert ezzel a kormányzati partneri szószegésrõl a figyelmet elterelnõk. Azzal se foglalkozzunk, hogy az uralgó román történetírás milyen mértékben tiszteli a történeti tényeket, mert ez elterelné a figyelmet a lényegrõl: az ország történelmének és földrajzának anyanyelvû oktatásáról. Hogy azért erre a jelenségre is idézzünk egy orcátlanságot: a kolozsvári Mátyás-szobor talapzatára vissza akarják vésetni Nicolae Iorga történelemtudósnak azt a históriai verdiktjét, miszerint Mátyás királyt csak az övéi, ªtefan cel Mare hûségesei voltak képesek legyõzni. Az ironizálást mellõzve bizonyos román politikai csoportosulások általános offenzívát indítottak a honi magyarság már meglévõ jogai ellen is. Hírlik, a rendõrségnél sem akarják érvényesíteni azt a számunkra meghirdetett kedvezményt, hogy magyar ajkú leendõ rendõrtiszteket és altiszteket toborozzanak. Számtalan eset igazolja, egy magyar nyelvû felirat, egy utcarészlet magyar megnevezése miatt szaggatják fel az ól hídlását. �?s közben az a helyzet, hogy az RMDSZ-vezetés - Markó Béla volt elnök nyilatkozatait figyelembe véve - félfrontos csatározásba kezdett. Mert amíg itthon sercegve ég koalíciós házunk fölött a zsúpfödél, az exelnök a Fideszt rekcumolja azért, hogy a magyar kormánykoalíció a határon túli magyar nyelvû iskolai oktatás támogatását lebonyolító és az ehhez hasonló privilégiumokat a civil szervezetekre, jelen esetben a pedagógus szövetségre bízza. Sylvester Lajos Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2011. május 21.�?jabb nacionalista retorika tárgya a Mátyás-szoborcsoportFutótûzként terjedt a hír, hogy a kolozsvári és jászvásári mûvelõdési élet néhány képviselõje beadványban kérte a kolozsvári polgármesteri hivataltól a Nicolae Iorgának tulajdonított idézetet tartalmazó tábla visszahelyezését a Mátyás-szoborcsoport talapzatára. A helyzetet súlyosbította Radu Moisin alpolgármester kijelentése, miszerint a városháza kérvényezni fogja a felirat visszahelyezését a területi mûemlékvédelemnél. Virgil Pop, a Kolozs Megyei Mûemlékvédelmi Igazgatóság fõtanácsosa a Szabadságnak elmondta: mûemlékvédelmi engedélyt csak egy konkrét terv alapján bocsátanak ki, az 1992 november-decemberében a Fõtéren végzett átalakítási munkálatok, - így a Gheorghe Funar által elhelyezett tábla is - törvénytelenek voltak. László Attila alpolgármester hangsúlyozta: a városháza nem fogja a felirat visszaállítását kérvényezni, tábla tehát nem lesz, újrahelyezésének kérdése opciónak sem tekinthetõ. Virgil Pop lapunknak elmondta: a Nicolae Iorgának tulajdonított szövegbõl kiollózott, A csatában gyõzedelmes volt, csak saját nemzetétõl szenvedett vereséget Moldvabányán, amikor a legyõzhetetlen Moldva ellen indult idézetet tartalmazó táblát elõször 1932-ben helyezték el a szoborcsoport talapzatán, a két világháború között Európa-szerte szárba szökkent fasizmus és az államok közti feszültség által meghatározott sajátos keretek között. 1940-ben a feliratot a közhiedelemmel ellentétben nem a bevonuló magyar hadsereg, hanem a távozó román közigazgatás képviselõi távolították el - hangsúlyozta Virgil Pop, aki maga is közvetetten birtokába jutott egy betûnek. Aberráns nacionalista retorika Az építész kiemelte: a jelenlegi történelmi-politikai összefüggések már nem hasonlíthatóak a harmincas évek világához. �?gy vélte, a Gheorghe Funar polgármester által 1992. december elsején törvénytelen módon újra elhelyezett feliratnak az újbóli visszakerülését szorgalmazók nagy valószínûséggel a nacionalista retorika élesztgetésére alapozó ellenzék politikai indíttatásainak eszközei. �?k a nacionál-kommunista múlt csökevényeinek erõsítése által szándékoznak megnyerni a társadalom azon csekély szeletét, amely még érzékeny az ilyen típusú, aberráns retorikára. Mint elmondta, a megyei mûemlékvédelmi igazgatósághoz mindössze egy nyugalmazott kolozsvári katonatiszt megkeresése érkezett, aki ezt eredetileg a Megyei Kulturális és �?rökségvédelmi Igazgatóságnak címezte, de nem kapott választ, így elküldte a Kulturális és �?rökségvédelmi Minisztériumnak is, amely továbbította a megkeresést a Kolozs Megyei Mûemlékvédelmi Igazgatóságnak. Virgil Pop a Szabadság rendelkezésére bocsátotta az illetõnek küldött hivatalos válaszát is, amelyben összegzi: az 1992 november-decemberében a Fõtéren végrehajtott átalakítások törvénytelenek voltak. Az Országos Mûemlékvédelmi Bizottság 1992. december 22-én kelt, 7384-es számú átiratában elrendelte a felirat eltávolítását, az 1992. november 30-i állapothoz való visszatérést. A bizottság 1994. március 10-én kelt átirata ismét emlékeztet a Fõtéri beavatkozások törvénytelen mivoltára - részletezte válaszában a tanácsos, aki felhívta a beadvány megfogalmazójának figyelmét arra is, hogy az 1992-es beavatkozások törvénytelen volta egyéb jogérvényes irat híján mindmáig fennáll, a törvényes rendelkezéseknek megfelelõen végzett és engedélyezett, 2010-es felújítási munkálatok eredményeként pedig megvalósult az eredeti, törvényes állapothoz való visszatérés. Utólag kérték az engedélyt 1992 december 22-i átiratában a Peter Derer által igazgatott Országos Mûemlékvédelmi Bizottság felhívta a kolozsvári városi tanács figyelmét arra, hogy az engedélyezésre benyújtott dokumentációjukban felsorakoztatott munkálatokat már részlegesen (így a tábla elhelyezését is) megvalósították, engedély pedig utólagosan nem bocsátható ki, így a beavatkozások egyértelmûen törvénybe ütköznek. Kijelentik továbbá, hogy Fadrusz János 1902-es szoborcsoportja rendkívüli értékû történelmi mûemlék, amelynek megteremtõje a talapzatot és a király lovas alakját összeillõ egységben alkotta meg, a szoborra kíirt versenyben pedig a nyertes maketten a Mathias Rex felirat szerepelt. A Nicolae Iorga egyik diskurzusából átvett idézetet tartalmazó tábla konjunkturális jellegû beavatkozásként, más történeti és törvénykezési összefüggésben került a szoborcsoport talapzatára - fogalmaz az átirat. Az okmány második részében a bizottság egyértelmûen megtiltja zászlótartó rudak elhelyezését a Fõtéren, amely a szobor mellett több kiemelt értékû építészeti emlék védett helyszíne, így adott esetben csak mozgatható zászlótartók helyezhetõk el a téren. Felszólítják továbbá a városi tanácsot, hogy alkalmazkodjon a fent említett szempontokhoz, és szabja meg a törvényszegõk büntetését. Mathias Rextõl a Iorga-idézetig Az építész röviden összegezte lapunknak a szoborcsoporton megjelent feliratok váltakozásának történetét is. 1894-ben Fadrusz János nyertes pályázatának makettjén a Mathias Rex felirat szerepelt, az 1900-as párizsi Világkiállításon bemutatott modellt pedig a Mathias Corvinus megjelöléssel látta el a mûvész, amint azt egy - a Központi Egyetemi Könyvtár (BCU) tulajdonában levõ - metszet is tanúsítja. Leleplezésekor, 1902-ben, a szobron a Mátyás Király felirat és Magyarország címere szerepelt. 1919-ben a Matei Corvinul elnevezés került a talapzatra, amelyrõl a címert eltávolították. Az 1932-ben elhelyezett Iorga-idézetes táblát 1940-ben lebontották, helyére a Mátyás Királyunk felirat és a magyar címer került. 1945-ben ezt a helyi közigazgatás Mathias Rex-re módosította, a reneszánsz király közismert aláírásának is megfelelõen. Az akkori, 1945-ös, a felirat módosítására összehívott ülésen egyébként bemutatták Fadrusz pályázati makettjét is, amelyet Mátyás király szülõházának padlásán fedezett fel Virgil Salvanu építész édesapja, aki abban az idõben a városháza építésze volt - magyarázta Virgil Pop, rendelkezésünkre bocsátva az 1992-ben kelt, a fentebbi információt közlõ jegyzetét is. 1992-ben a Gheorghe Funar-adminisztráció a mûemlékvédelem engedélye nélkül elhelyezte a kérdéses táblát, a munkálatok törvénytelensége a talapzat 2010-es lebontásáig fennmaradt - összegezte Virgil Pop. A mûemlékvédelmi tanácsos egyébként bemutatta Virgil Vãtãºianu akadémikusnak az Országos Mûemlékvédelmi Bizottsághoz címzett levelét is, amelyet vele gépeltetett le. A román mûvészettörténész, aki köré, mondhatni, iskola szervezõdött, felhívta a bizottság akkori elnöke, Aurelian Triscu figyelmét arra, hogy a Iorga-idézetet tartalmazó táblának nincs mit keresnie a talapzaton, mint ahogyan zászlótartó rudaknak sincs helyük a Fõtéren. Állításait Vãtãºianu egyszerûen arra a megfontolásra alapozta, hogy egy mûalkotásnak a mûvész által elképzelt állapotban kell maradnia. Paradox módon, a polgármesteri hivatalnak nemrégiben címzett beadványt aláíró személyiségek között olyanok is akadnak, akik annak idején Vãtãºianu diákjai voltak - tette hozzá Virgil Pop. Opcióként sem merül fel a tábla A tábla esetleges visszahelyezését a tulajdonosnak, ez esetben a kolozsvári polgármesteri hivatalnak kell kérelmeznie a területi mûemlékvédelemtõl, a végsõ engedélyezési fórum pedig az Országos Mûemlékvédelmi Bizottság, amely adott esetben felül is bírálhatja a területi mûemlékvédelmisek javaslatát, ennek viszont csekély a valószínûsége - magyarázta Virgil Pop. Hozzátette: a mûemlékvédelmi engedély mellett a városháza által kibocsátandó építkezési engedély is szükséges az egyébként A kategóriás mûemlékként besorolt Mátyás-szoborcsoporton végrehajtandó beavatkozáshoz - tette hozzá. László Attila alpolgármester a Szabadságnak hangsúlyozta: a városháza tulajdonosként semmiképpen nem fogja kérelmezni az engedélyt a tábla elhelyezéséhez, Radu Moisin alpolgármester pedig valószínûleg elhamarkodta nyilatkozatát. Mint elmondta, a városházának meg kell hallgatnia a megfogalmazott véleményeket, de a tábla elhelyezése még esetleges opcióként sem merül fel, a kérdés lezárt, Kolozsvár pedig már nem szimbólumháború helyszíne. Asztalos Lajos helytörténész lapunknak elmondta: Kolozsváron jelenleg is találhatók még a történelmi hûségnek ellentmondó tá 2011. május 24.A Iorga-plakett a kolozsvári polgármesteri hivatal tudtával került kiA kolozsvári önkormányzat tudott a Nicolae Iorga-féle idézetet tartalmazó bronzplakett elhelyezésérõl - áll a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal közleményében. Oana Buzatu az önkormányzat szóvivõje a közleményben kifejti, hogy 2008. augusztus 18-án az önkormányzat építkezési engedélyt bocsátott ki a Mátyás szoborcsoport restaurálására. Az engedélyben jóváhagyták egy bronztábla kihelyezését, amelyen a szobor történetének fõbb mozzanatairól szóló információ szerepelhet. A közlemény szerint a Iorga-idézetet tartalmazó táblát az Utilitas építõcég tette ki a múlt hét végén az önkormányzat beleegyezésével. A táblaüggyel kapcsolatban Máté András Leventét, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének hétvégén megválasztott új elnöke a Paprika Rádiónak elmondta, hogy megbeszélést hív össze az ügyben, amelyre többek között László Attila, RMDSZ-es alpolgármestert is meghívja. - Elítélem a tábla kihelyezését, remélem, hogy nem a 2008-as engedély alapján tették ki. Miután megnézem az iratokat, hozunk egy döntést azzal kapcsolatban, hogy hogyan tovább. Mindenféleképpen az együttmûködés kapcsán felmerül a kérdõjel, mert ha nem tartják tiszteletben az egyezségünket, akkor milyen együttmûködésrõl beszélünk - fejtette ki Máté András Levente. A hétvégén elhelyezett tábla nem azonos a korábbival, azonban az idézet megegyezik azzal: A csatában gyõzedelmes volt, csak saját nemzetétõl szenvedett vereséget Moldovabányán, amikor a gyõzhetetlen Moldva ellen indult. Paprika Rádió Erdély.ma 2011. május 24.Visszakerült a Funar-táblaVasárnapra virradó éjjel eltûnt a pénteken elhelyezett ötnyelvû üdvözlõtábla Kolozsvár Kibács felõli határáról, tegnap ismét meggyalázták a Mátyás-szoborcsoportot a már hírhedtté vált Iorga-idézetet tartalmazó táblával. Mátyás király Kolozsvár fõterén álló lovaszsobra talapzatára a két világháború között szereltek egy táblát, mely Nicolae Iorga történész egy, a királyról szóló idézetét tartalmazta. Az oda nem illõ elemet 1940-ben eltávolították, ám Gheorghe Funar, a város nacionalista volt polgármestere, hangsúlyozni kívánván Magyarország nagy királyának román voltát, a kilencvenes években kihelyeztette a korábbi tábla mását. Azt a szoborcsoport restaurálásakor leszerelték, s nem is helyezték vissza. Mostanában újra kérték néhányan, szereljék vissza a táblát, mert annak ott a helye. Szavazás is indult a világhálón, nyolcvan százalékban a visszahelyezés ellen voksoltak - mindezek ellenére tegnap két táblát helyeztek el a szobor elõtt. Egyiken románul írja: 1932-ben a szobor talapzatára elhelyezték a nagy történész, Nicolae Iorga egy idézetét: ,,Gyõztes a háborúkban, legyõzve csupán saját népe által Baianál, amikor a legyõzhetetlen Moldvát igyekezett leigázni. A másik - román, magyar, angol és német nyelvû - magyarázó jellegû tábla tartalma: 2010-ben a szoborcsoport restaurálásakor Fadrusz J. feliratát õrizték meg, azt, amellyel megnyerte az 1894-ben kiírt versenyvizsgát, azaz Mathias rex. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2011. május 24.Iorga-idézet a kolozsvári Mátyás-szobor talapzatánálRomán nyelvû tábla jelent meg a kolozsvári Mátyás-szoborcsoport talapzata elõtt. A táblán a korábban eltávolított Iorga-idézet is olvasható. A talapzatot övezõ füves részen a földbe süllyesztve elhelyezett bronztáblán domborodó felirat szerint 1932-ben Nicolae Iorga román történésztõl származó idézetet helyeztek el a szobron, a 2010-es restaurálás során pedig az eredeti Mathias Rex felirat került vissza a kõtalapzatra. A táblán ugyanakkor megjelenik a Iorga-idézet is: A csatában gyõzedelmes volt, csak saját nemzetétõl szenvedett vereséget Moldvabányán, amikor a gyõzhetetlen Moldva ellen indult. László Attila, Kolozsvár alpolgármestere a Krónikának azt nyilatkozta: az önkormányzat nem tudott a tábla elhelyezésérõl, az ismeretlen tetteseket mûemlékgyalázásért vonhatják felelõsségre. Az elöljáró elmondta, a táblát Virgil Pop, a megyei mûemlékvédelmi bizottság elnöke is megtekintette, és ma hivatalosan is értesíti az önkormányzatot errõl, így várhatóan még a nap folyamán eltávolítják azt. Paktum eredménye? A Ziua de Cluj címû kolozsvári napilap honlapján tegnap azt állította forrásaira hivatkozva, hogy a tábla megjelenése politikai alku eredménye. Eszerint az RMDSZ beleegyezik a Iorga-idézetet tartalmazó plakett elhelyezésébe, cserébe pedig a település nevét magyarul is feltüntetõ helységnévtáblákat állítanak fel a város bejáratainál, ugyanakkor az RMDSZ garanciát kap arra, hogy a 2012-es önkormányzati választások után is betöltheti az egyik alpolgármesteri tisztséget. A lap arra is utal, hogy a történelem folyamán ez a tábla mentette meg a szobrot a lerombolástól, hiszen a román nép a Iorga-idézetnek köszönhetõen érezte magáénak az alkotást. Máté András Levente, a Kolozs megyei RMDSZ újdonsült elnöke kacsának nevezte a paktum létezését. Nincs ilyen egyezség - jelentette ki a szombaton megválasztott megyei vezetõ. Hasonlóképpen nyilatkozott lapunknak László Attila alpolgármester is. Elmondta, semmilyen titkos megállapodás nem született, különösen nem olyan, amely törvénytelenséget tartalmazott volna, hisz az Országos Mûemlékvédelmi Bizottság engedélye nélkül a Mátyás-szoborcsoportra bármilyen feliratot elhelyezni szabálysértésnek számít. Mint arról beszámoltunk, mintegy tíz napja több kolozsvári román akadémikus nyílt levélben követelte, hogy a helyi önkormányzat helyezze vissza a Mátyás-szoborcsoport talapzatára a Gheorghe Funar által 1992-ben engedély nélkül feltétetett, a Iorga-idézetet tartalmazó táblát. A levelet olyan személyiségek írták alá, mint Camil Mureºan, Horia Colan, Dumitru Protase vagy Emil Burzo. Az akadémikusok azzal érvelnek a tábla visszaállítása mellett, hogy az részese volt a szobor történelmének, illetve Kolozsvár jelenkori kollektív tudatának. A táblát 2009-ben távolították el, amikor elkezdõdött a szoborcsoport felújítása, az idei átadásra pedig nem helyezték vissza. �?jbóli elhelyezését április közepén Radu Moisin, a kincses város demokrata-liberális párti (PDL) alpolgármestere helyezte kilátásba, azonban a Krónika megkeresésére akkor László Attila alpolgármester és Molnos Lajos önkormányzati képviselõ egybehangzóan úgy nyilatkozott, teljesen esélytelen a próbálkozás, ehhez ugyanis a megyei, illetve az Országos Mûemlékvédelmi Bizottság engedélye szükséges. Eltûntek az üdvözlõ táblák A román nyelvû tábla megjelenésével egy idõben tegnapra eltûntek a Kolozsvár kisbácsi, erdõfeleki és szászfenesi bejáratainál pénteken elhelyezett ötnyelvû táblák. A pannók tartóoszlopait tõbõl vágták ki ismeretlenek. Mint arról beszámoltunk, a kolozsvári tanács RMDSZ-frakciójának tagjai és László Attila alpolgármester péntek délután helyezték el a többnyelvû táblákat a kincses város erdõfeleki, szászfenesi és kisbácsi bejáratánál. Ezeken románul, magyarul, németül, angolul és franciául volt olvasható az �?dvözöljük Kolozsváron! felirat. A tervek szerint a táblákat a következõ idõszakban a város Apahida, Kajántó és Györgyfalva felõli bejáratainál is felszerelték volna a magyar önkormányzati képviselõk, akik maguk állták azok elõállítási költségeit. Kifejtették, ezzel megtörtént az elsõ lépés afelé, hogy a háromnyelvû - román, magyar és német - helységnévtáblákat is kihelyezzék, amit a tanács 2002-es, még a Funar-korszakban hozott határozata tesz lehetõvé. Krónika (Kolozsvár) 2011. május 24.Valótlanságot állít a kolozsvári városháza a Iorga-idézet ügyébenValótlanságot állít a kolozsvári városháza abban a közleményében, mely szerint a Nicolae Iorga történésztõl származó idézetet tartalmazó táblának a Mátyás-szoborcsoport elé helyezése a restaurálási terv része. A Kelemen Hunor kulturális miniszter által a Krónikához eljuttatott dokumentumokból kiderül: csupán a mûalkotás megnevezését tartalmazó négynyelvû táblára bólintott rá az Országos Mûemlékvédelmi Bizottság és a polgármesteri hivatal, a Iorga-idézet nem szerepel a restaurálás dokumentációjában. Ezt a tervet hagyta jóvá az Országos Mûemlékvédelmi Bizottság. A tervnek része a tábla is, pontosan szerepel benne nem csak a tábla mérete, hanem a rajta szereplõ szöveg is. A kolozsvári Polgármesteri Hivatal által tegnap elhelyezett tábla nem az engedélyezett szöveget tartalmazza, emiatt ezt onnan el kell távolítani - áll a kulturális miniszter által küldött tájékoztatóban. A jóváhagyott terv pontosan leszögezi, milyen felirat kerül a szoborra, illetve a mûalkotás elé tervezett táblára. Utóbbiról a dokumentum 3.9 paragrafusa beszél, amely szerint négy nyelven tüntetik fel a következõ feliratot: Mátyás Király Lovasszobra. Fadrusz János alkotása. Felavatták 1902 október 12-én. A domumentumcsomag nem tartalmaz egyetlen utalást sem a Iorga-féle idézetre. A Kolozsi Tibor szobrászmûvész aláírásával ellátott javaslatokat (a tábla pontos tervével együtt) maga Sorin Apostu polgármester is jóváhagyta. A restaurálást végzõ Concefa cégnek küldött levelében az áll: a MATHIAS REX feliratot tartalmazó táblát ugyanúgy helyezik vissza a szoborra, ahogy a restaurálás megkezdése elõtt volt - az Utilitas Kft és a Part of Art alapítvány közös tervének megfelelõen. Ugyanakkor a szobor elé tervezett táblát a Kulturális Minisztérium által jóváhagyott tervnek megfelelõen készítik el. A kolozsvári polgármesteri hivatal keddi közlése szerint a Iorga-idézetet tartalmazó tábla elhelyezését már a szoborcsoport restaurálási terve is tartalmazta. Oana Buzatu szóvivõ szerint az építkezési engedély is elõírta egy feliratos, bronzból készült lap elhelyezését. Mint mondta, a restaurálást végzõ vállalat valószínûleg csak most helyezte el a táblát - ahogyan a terv azt elõírta. Kelemen Hunor kedd délelõtt felszólította a városházát, hogy azonnal távolítsa el az új táblát a szobor közelébõl, az ugyanis mindössze a magyar és román közösségek közötti mesterséges feszültségkeltésre szolgál. �?rvei szerint a mûemlékvédelmi törvény is tiltja annak elhelyezését. Egyetért László Attila, Kolozsvár RMDSZ-es alpolgármestere Kelemen Hunor azon felszólításával, hogy azonnal el kell távolítani a Iorga-idézetet tartalmazó táblát a szoborcsoport elõl. Az alpolgármester a Krónikának határozottan cáfolta a kolozsvári polgármesteri hivatal állítását, miszerint már az építkezési engedély tartalmazta a fent említett tábla elhelyezését. Percrõl percre követtem az engedélyeztetési eljárást, a kulturális minisztérium által elfogadott technikai terv pedig nem csupán azt írja elõ, hogy csak egyetlen bronztáblát helyezzenek el a szoborcsoport talapzata elõtt, hanem annak teljes szövegét tartalmazza, sõt még a betûtípust is rögzíti - nyilatkozta a Krónikának László Attila, aki állítása alátámasztására szó szerint felolvasta az engedélyezési dokumentáció vonatkozó passzusait. Az alpolgármester hozzáfûzte: megkapta Virgil Popnak, a Kolozs Megyei Mûemlékvédelmi Bizottság elnökének a jelentését, amelyben Pop is azt kéri: távolítsák el a táblát, illetve javasolja, hogy az eredeti terveknek megfelelõen, helyezzék középre a hivatalosan engedélyezett, most a szoborcsoport jobb oldalán látható négy nyelvû bronztáblát. Félrevezeti a közvéleményt a kolozsvári önkormányzat - reagált lapunknak a polgármesteri hivatal közleményére Máté András, a Kolozs Megyei RMDSZ elnöke. Amit tettek bûnténynek minõsíthetõ - kommentálta a Iorga-idézetet tartalmazó tábla elhelyezését az egyébként jogász végzettségû politikus. Kérdésünkre, hogy a történtek hogyan befolyásolják az RMDSZ és a Demokrata Liberális Párt (PDL) koalíciós együttmûködését, Máté András leszögezte: nem marad következmény nélkül, fõleg akkor, ha az önkormányzat még kedden nem távolítja el a táblát. Hozzáfûzte: épp ezért péntekre összehívta az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének Állandó Tanácsát. Ez nem csak a kolozsvári RMDSZ hátbatámadása, hanem a kolozsvári magyarság arcul csapása - nyilatkozta a Krónikának Máté András. A Mátyás-szoborcsoport talapzata elõtt hétfõ délután jelent meg egy román nyelvû tábla, melyen a korábban eltávolított Iorga-idézet is olvasható. A talapzatot övezõ füves részen a földbe süllyesztve elhelyezett bronztáblán domborodó felirat szerint 1932-ben Nicolae Iorga román történésztõl származó idézetet helyeztek el a szobron, a 2010-es restaurálás során pedig az eredeti Mathias Rex felirat került vissza a kõtalapzatra. A táblán ugyanakkor megjelenik a Iorga-idézet is: A csatában gyõzedelmes volt, csak saját nemzetétõl szenvedett vereséget Moldvabányán, amikor a gyõzhetetlen Moldva ellen indult. A törvénytelenül elhelyezett Iorga-tábla ellen egyébként tegnap délután tiltakozó akciót hirdettek az egyik közösségi portálon: a résztvevõket arra kérték fel, hogy este nyolc órakor takarják el virágokkal a bronztáblát. A felhívás szerint az akció egy hétig tart, ennyi ideig szeretnék, ha a feliratot virágszõnyeg takarná el. Gyújtópontban - El kell távolítani a Iorga-idézetet tartalmazó táblát! Szõcs Géza: Brutális beavatkozás a szobor esztétikai terébe A Mátyás király szoborcsoport elé kihelyezett vitatott tábla eltávolítását kérte Kelemen Hunor mûvelõdési miniszter a Kolozsvári Polgármesteri Hivataltól, amely azonban tegnap azt állította, hogy törvényesen történt a Nicolae Iorga idézetét tartalmazó tábla elhelyezése. Kelemen tegnap délután újabb közleményt bocsátott ki, amelyben ismételten a tábla eltávolítására szólította fel az önkormányzatot, és csatolta azokat a dokumentumokat, amelyekbõl egyértelmûen kiderül: az országos mûemlékvédelmi bizottság csak a már korábban elhelyezett, négynyelvû felirat elhelyezését hagyta jóvá. Kolozsi Tibor restaurátor is ugyanerrõl számolt be lapunknak, aki maga készítette el a táblát, és szereltette fel a szobor elé. Ez nem pontosan a tervrajzban szereplõ helyre került, hanem kicsit odébb, a gyep enyhén baloldali részén. Ezt a helyzetet használták ki a Iorga-idézetet tartalmazó tábla kifüggesztõi, bár az eszközölt változtatásokról írásos dokumentum létezik. A mûvelõdési minisztérium hétfõn késõ este kiadott közleményében arra kérte Sorin Apostu kolozsvári polgármestert, hogy haladéktalanul távolítsák el a Nicolae Iorga román történésztõl származó idézetet is tartalmazó táblát a szobor elõtti gyeprõl, amit hétfõn délután vettek észre elõször Kolozsvár fõterén. László Attila kolozsvári alpolgármester úgy nyilatkozott hétfõn, hogy engedély nélkül, törvénytelenül helyezték el azt a szobor talapzata elõtti gyepre. Csakhogy a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal sajtóosztálya kedden délelõtt közleményben azt állította, hogy az építtetõ cég helyezte el hétvégén a táblát az emlékmû restaurálására a 2008. december 8-án kibocsátott 1237-es számú építkezési engedély alapján. A hivatal sajtóosztálya a közlemény mellé egy tervrajzot is csatolt, amely szerint a szobor fõ alakja elé, tehát a gyepes rész kellõs közepén egy tájékoztató táblát kell elhelyezni. A múlt hét végén a kivitelezõ által felszerelt plakett fontos tudnivalókat tartalmaz a szobor történetét illetõen - szögezi le a városháza. Ez egyébként kizárólag román nyelvû, és a fordításban így hangzik: 1932 - a szobor talapzatára feliratozzák a nagy történész Nicolae Iorga idézetét: 2010 - a szoborcsoport restaurálásakor megtartották a Fadrusz J. által elhelyezett feliratot, amely azon a munkán szerepelt, amellyel megnyerte az 1894-es versenyt: Kolozsi: megindokoltuk a változtatást Az április eleji újraavatási ünnepség elõtt elhelyezett négynyelvû tábla román, magyar, angol és német nyelven í 2011. május 25.Szõcs Géza: szellemi és politikai rongálás történtA Nemzeti Erõforrás Minisztériumának államtitkára ártalmasnak nevezte, hogy a Mátyás-szoborcsoport elé ismeretlenek egy vitatható szövegû táblát helyeztek ki. Szellemi és politikai rongálásnak nevezte Szõcs Géza kulturális államtitkár azt, hogy a kolozsvári polgármesteri hivatal egy vitatott tartalmú táblát helyezett el a kolozsvári Mátyás király szoborcsoport esztétikai terébe. Szõcs: brutális beavatkozás történt A Nemzeti Erõforrás Minisztériumának államtitkára a Szabadság címû kolozsvári napilapnak nyilatkozott. Elmondta: a magyar kormány, mint a Mátyás-szoborcsoport restaurálási munkálatainak társfinanszírozója elvárja, hogy ne kerüljön olyasmi a szoborra, amirõl õt elõzetesen nem tájékoztatták, és amivel aligha értene egyet, hiszen kontextusból kiragadott feliratról van szó. Mátyás szobor Leszögezte: az eset miatt a magyar kormány egészen biztosan nem kívánja visszafizettetni a restaurálásra adott összegeket, hiszen Fadrusz János munkájának a megmentésérõl volt szó, amikor anyagilag támogatták a mûalkotás felújítását. Sajnálatos viszont az, hogy brutális beavatkozás történik a szobor esztétikai terébe, amely legalább olyan ártalmas, mint a rozsda száz év alatt elvégzett munkája, csak ez egyfajta szellemi és politikai rongálás - hangsúlyozta az államtitkár. Rámutatott: egyetlen egy mûtárgy esetében sem engedhetõ meg, hogy hozzátoldjanak valamit, még ha csak a talapzatára is, illetve többet akarjanak elmondani róla, mint amennyit a szobrász vagy a festõ közölni akart. Szõcs Géza a legbarbárabb és leggyermetegebb lépésnek tartja azt, hogy egy mûtárgyba behatoljanak politikai üzenetekkel - olvasható a Szabadságban. Hétfõn került ki a tábla Hétfõn jelent meg a tavaly restaurált Mátyás király szoborcsoport elõtt egy olyan bronztábla, amely a magyarok számára sértõ, és ezért vitatott idézetet tartalmaz Nicolae Iorga román történésztõl. Ez az idézet a következõ: A csatában gyõzedelmes volt, csak saját nemzetétõl szenvedett vereséget Moldvabányán, amikor a gyõzhetetlen Moldva ellen indult. Elõször 1932-ben került fel a szoborra ez az idézet, amely 1940-ben �?szak-Erdélynek Magyarországhoz kerülése után lekerült, majd Gheorghe Funar nacionalista volt kolozsvári polgármester helyeztette el ismét a táblát a szobor talapzatára 1992-ben törvénytelenül. A kolozsvári polgármesteri hivatal szerint törvényesen helyezték ki a táblát, Kelemen Hunor román mûvelõdési miniszter szerint azonban a most elhelyezett feliratot nem hagyta jóvá az országos mûemlékvédelmi bizottság, ezért törvénytelenül járt el a kolozsvári polgármesteri hivatal. hirado.hu Erdély.ma 2011. május 28.Közöltem a külüggyel, hogy a Iorga-tábla törvénytelenFüzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövete pénteken elmondta: találkozót kért a külügyminisztériumtól, és ez alkalommal közölte: a magyar közösség szempontjából a kolozsvári Mátyás-szobor talapzatára elhelyezett Iorga-idézet törvénytelen, és kérte a helyzet rendezését. Konstruktív beszélgetés volt, jó hangulatú. Arra kértem a román hatóságokat, hogy a romániai törvényeknek megfelelõen tartsák be a törvényességet. A kolozsvári magyar közösség képviselõi szempontjából a tábla nem törvényes - fejtette ki Füzes Oszkár. Füzes nem mondta el, mi volt a külügyminisztérium képviselõinek válasza, és azt sem, hogy kivel találkozott, mivel ez a diplomáciai úzussal ellentétes. Errõl a külügyminisztériumnál érdeklõdhetnek. �?n csak annyit mondhatok, hogy nagyon konstruktív találkozó volt, és ez nem tiltakozási gesztus, hanem baráti találkozó - magyarázta a nagykövet. Mint mondta, nem berendelték a külügyminisztériumra, hanem maga kért meghallgatást a gyakorlat szerint. Kértem a külügyminisztériumtól egy találkozót. Ez rutinos dolognak számít. Szoros kapcsolatban állunk a román külügyminisztériummal mondta. A magyar külügyminisztérium bejelentésére, miszerint a tábla ügye etnikumközi feszültségeket szít, a nagykövet leszögezte: az intézmény a kolozsvári fõkonzultól tájékozódott, aki sajtótájékoztatót is tartott ez ügyben. Az MTI tájékoztatása szerint a magyar külügyminisztérium úgy véli, a kolozsvári Mátyás szoborcsoport elé helyezett Nicolae Iorga-idézetet tartalmazó tábla feszültségeket gerjeszt a magyar és a román közösségek között. A magyar külügyminisztérium sajnálattal értesült arról, hogy a magyar-román közös finanszírozásban felújított Mátyás szoborcsoport elé ismételten kihelyeztek egy az elmúlt évtizedekben is sok vitát kiváltó, Nicolae Iorga történésztõl származó idézetet tartalmazó román nyelvû táblát. Ugyanakkor a magyar külügyminisztérium úgy véli, a Kolozsvár bejáratainál elhelyezett ötnyelvû, köztük magyar nyelvû üdvözlõtáblák eltávolítása Kolozsvár multikulturális jellegével ellentétes lépés. *** Szilágyi Mátyás, Magyarország kolozsvári fõkonzulja aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a kolozsvári Mátyás-szoborra elhelyezett, Iorga-idézetet tartalmazó tábla etnikumközi feszültségeket gerjeszthet a városban, és kérte a helyzet rendezését, a tábla eltávolítását. Szilágyi pénteken elmondta: a téma kapcsán egyeztetés zajlik a magyar nagykövetség és a bukaresti külügyminisztérium között. Reméljük, hogy Sorin Apostu polgármester magatartása pozitív irányba mozdul el, az együttmûködés, a partnerség, a román és a magyar közösség kölcsönös megértése irányába. Remélem, képesek leszünk közelíteni a tolerancia szelleméhez, amely nagyon fontos, és Kolozsvár multikulturális hagyományaihoz. Nekünk kötelességünk biztosítani egy kormányközi projekt törvényességét, hiszen Magyarország 400 000 euróval járult hozzá a Mátyás szoborcsoport restaurálásához - hangsúlyozta a magyar diplomata. Sorin Apostu kolozsvári polgármester pénteken elmondta: a tábla elhelyezését mindkét félnek meg kell értenie. Mindkét félnek úgy kell gondolkodnia, ahogyan az egy multikulturális városban természetes - mondta Apostu. Az RMDSZ a kormánykoalíció hétfõi ülésén akarja felvetni a Nicola Iorga-idézetet tartalmazó tábla ügyét, ugyanakkor újraelemzi a Demokrata Liberális Párttal (PDL) való együttmûködést Kolozs megyében. (Mediafax) Nyugati Jelen (Arad) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
